Brain Drain 2018. február (készítette: Olajos Sándor)

Karcag – 12 év, és megannyi fellépés a Félútonból Brain Drain-né alakult zenekarral (Videóval)

A Nagykunság fővárosában sokaknak ismerősen hangzik akár a Félúton, akár a Brain Drain formáció, amely megalakulása egészen 2006-ig nyúlik vissza és a sok fellépés mellett bizony jutott többek között arra is idő, hogy focicsapatnak írjanak indulót. A zenekar útja az alapoktól egészen szépen ível felfelé, és a korai punk rocktól a modern metálig jutottak el a srácok, amelyet az alábbi beszámolóban mindenki végigkövethet.

 

Így indultak útnak

Kezdjük talán a legelején, az alapoktól, hiszen mint a legtöbb zenekarban lenni szokott az éppen aktuális formáció eléréséig sok változáson esett át a Brain Drain is.

Mint megtudtuk, a 2006-os megalakulás Félúton néven történt Karcagon, amely évben máris előrukkoltak a “Mit vársz tőlem” demóval, amely ugyan kiadás nélkül, de kézről kézre terjedve szép közönséget hozott a 4 dallal, amit tartalmazott.

 

 

A megalakulást követő évek pedig produktívan teltek, a kezdeti lelkesedés nem ült le, és minden évben volt fellépésük illetve demokat is adtak ki szép számmal az alábbiak szerint:

2007: II. Május F*ck és Karácsony F*ck (Püspökladány) fesztivál

Fotó: Félúton zenekar közösségi oldala

2008: megjelenik a „Nincs hitel” 11 számos demo szerzői kiadásban

2008: Budapest, Csillebérc – középiskolások táborának fellépője (2 turnus alatt 2 alkalommal)

2009: Ossian és Auróra zenekarok előtt kisebb fesztiválokon

2010: megjelenik az „Ócska harc” és az „Előttem a cél” című dal klipje, amelyek közül az előbbi abszolút közönség kedvenc dallá nőtte ki magát; és ebben az évben a Hooligans elő zenekaraként is debütáltak a karcagi Birkafőző Fesztivál nagyszínpadán.

Fotó: Félúton zenekar közösségi oldala

2010 az előbbieken kívül még több meglepetést is tartogatott a rajongóik számára, hiszen ebben az évben megjelent a „Szemtől szemben” című nagylemez 13 dallal szerzői kiadásban.

 

Az első nagylemezt követően tovább pörögtek az események, 2011-ben ugyanis megjelent az „Elhagyott” c. lírai dal duettje Mosek Mártával, amely szintén közönség kedvenc dal lett, hiszen a legnagyobb videó megosztó portálon is közel nyolcezerszer tekintették meg.

 

Az első nagy elismerés Lukács Lacitól (Tankcsapda) érkezett

Még ugyanebben az évben Unicum Tehetségvadászat országos versenyén  is megmérettette magát a formáció, ahol a 15 legjobb amatőr zenekara közé kerültek, s bár Lukács László a Tankcsapda frontembere nagyon dicsérte a produkciót, végül pontozással lemaradtak a lehetőségről, hogy a Sziget illetve a Volt Fesztivál fellépői között lehessenek.

 

Az országos megmérettetés új távlatokat nyitott és 2012-ben megjelenik a „Mondd, kit érdekel?!” c. dal klipje, melynek érdekessége, hogy majd a BRAIN DRAIN lemezén jelent meg újravett változatban, hiszen a Félúton korszak lezárult ebben az évben.

 

 

2012 – A változás éve

Félútonból Brain Drain

 

Amint azt Vidék.MA hírportálunk megtudta, nehéz volt új néven elölről kezdeni és újra felépíteni mindent, de a kezdeti nehézségek ellenére sikerült túljutni ezen.

 

Ez alatt az idő alatt már sokat dolgoztak a profibb produkció képén, és hangzás terén is jelentős javulást értek el köszönhetően, hogy csapattagjuk, Nagy Péter idő közben jártasságot szerzett egy neves hangmérnöki iskolában, valamint a megfelelő és professzionális stúdiókellékeket beszerezték édesapjával (aki szintén hangmérnöki képzésben vett részt korábban). Így a minőségi hangzású stúdiózási lehetőség megnyílt előttük, ahol zeneileg a modern metal elemei kerültek túlsúlyba a korai punk rock évekhez képest, és ezen irányban haladva tovább jelenleg az új számok írása zajlik jelenleg is.

 

A hirdetések és lejátszási statisztikák azt támasztják alá, hogy a valódi célközönségük 13-30 éves korosztályú férfiak és nők közel azonos aránya. A zenekar különlegessége többek között, hogy a dobos viszi a főéneket, amely elég ritka a mai fellépők esetében.

 

 

Az elért eredmények pedig önmagukért beszélnek:

  • 2012-ben megtörtént újjáalakulás (Brain Drain néven) máris elismerést szerzett, hiszen 2013-ban a Karcagi SE labdarúgó csapat induló pályázatának győztesei lettek.
  • 2013-2016 között a Karcagi Motoros Találkozó stabil fellépőiként szerepeltek, többek között a Cool Head Klan, Ossian, Moby Dick, Lord zenekarok társaságában koptatták a színpadot amely koncertek rendszerint magas közönségszámmal, és minden alkalommal visszataps keretén belül zajlottak le
  • 2014: megjelenik az „Átlátok Rajtad” c. lemez szerzői kiadásban
  • 2015: megjelenik a Vége van. c. dal videoklipje, amely egy hozzáértő operatőr/fotós segítségével zajlott; több internetes sajtó cikket hoz le róla

Ugyanebben az évben nem csak klip, de újabb dal is napvilágot látott a „Te választod…” c. dallal, amely erős társadalmi kritikája több ember figyelmét felkeltette, és több internetes sajtó is foglalkozott vele.

 

A 2011-es tehetségvadászatot követően 5 évnek kellett eltelnie, hogy a már újjáalakult zenekar nekivágjon egy másik, „A holnap sztárja” tehetségkutató versenynek ahol egészen a dobogóig jutva az elismerő második helyezettek lettek.

2016 pedig nem csak egy újabb versenyt és elismerést, hanem a „Madárijesztő” c. dal október eleji megjelenését is tartogatta, amely elővetítette az új lemez irányvonalát, és ráadásul az „Ócska harc” c. dal újra felvételre is sor került.

 

A populárisabb irányvonalat tekintve 2017-ben megjelent a „Jégbe fagyva” c. szerzemény, ami szélesebb hallgatói kört célzott meg.

“A bőröm érez, míg ölelsz, szemedben tűzvarázs,
Kívül élsz és még ragyogsz rám, belül megfagytál!”

 

Fotó: Brain Drain

A 2017 is produktívan telt, hiszen azon túl, hogy megjelent a „Két világ határán” c. kislemez digitális terjesztésben, kiadásra került az átdolgozott „Két emelet között” c. dal Sebők Anikó (JetA, ex-C’est La Vie) halálának 12. évfordulóján az énekesnő eredeti hangsávjával, duett formájában

 

 

2018 – Új év, új távlatok

Igaz még csak alig másfél hónap telt ez az évből, máris kiadásra került az „59-es körzet” című dal FNT és Adri közreműködésével. A dal különlegessége, hogy a közreműködő előadók végett egy valódi stílusházasság jött létre és meglehetősen eltér az eddigi szerzeményektől. (Lásd az alábbi videót.)

 

 

Távlatok, célok, célkitűzések, mikor, hol …

A távolabbi célokat tekintve a zenekar frontembere, Törőcsik István foglalta össze mindazt, mire is számíthatunk a Brain Draintől.

 

“A zenekar egy pillanatra sem pihen, teljes erőbedobással dolgozik új dalokon és videoklipeken. Mindig vannak új ötletek, amiket azonban jelentősen formálni kell, mire a végleges változatuk elkészül, ugyanis számít a minőség. Ezek zenei és szövegvilága mindig olyanok, amilyen lelkiállapotunk, így mindig őszinte szerzeményekről van szó. Vendégelőadókkal pedig több esetben történt már kooperáció, így a jövőben is előfordulhatnak majd.

Jelenleg Kustár Gergely segít ki bennünket basszusgitáron, hiszen két tag az év végén más elképzelésekre hivatkozva távozott a zenekartól. Gergő azonban már most 100%-osan bevethető és fiatal kora ellenére rendkívül gyorsan beilleszkedett.”

 

István a tervek között azt is megemlítette, miszerint az idei évben a közönség további szélesítése a fő cél, és ehhez szükségesek a készülő dalok mellett a fellépési lehetőségek, illetve a minél szélesebb médiafelület is.

 

Brain Drain 2018. február (készítette: Olajos Sándor)

 

Nem kell sokat várni, áprilisban Karcagon lép fel a Brain Drain

“Legközelebb április 13-án játszunk Karcagon, azonban több vidéki nagyvárosból is érkezett már megkeresés, ezek jelenleg egyeztetés alatt állnak”

– mondta István.

 

 

+1 kulissza titok, ami a rajongóknak szól

“Az eltelt 12 év nagyon tanulságos volt számomra, hiszen nagyon sok tapasztalatot szereztem a zenei élet előnyeivel és hátrányaival kapcsolatosan. Nagyon sok művésszel hozott össze a sors. Játszottam olyanoknak is, akiknek ez volt a karácsonyi ajándék, hogy élőzenés koncertet láthatnak.

 

A zenélés nem a magamutogatásról szól, hanem arról, hogy a közönséggel együtt egymásra találjunk.

 

Aki a saját feje után megy, és nem foglalkozik ezzel, rövidtávon érdeklődő nélkül találja magát. Ha azonban tiszteled az embereket, akik eljönnek érted egy este, cserébe éltetni fogják a produkciódat. Ugyanakkor barátokat is vesztettem, nincs mit tagadnom. A tanulópénzt sok esetben megfizettem. A hibáimból tanulok, nem vagyok már olyan forrófejű és türelmetlen, mint egykoron. Azonban több esetben a célegyenesben gáncsoltak el. Ezek a kudarcok többször visszavetették a lelkesedésem, viszont mindig jött utána valami, ami visszaadta a hitet. Ráadásul sokszor újra kellett építeni a formációt, így az addigi munka teljesen megsemmisült. Ezt kibírni csak töretlen hittel és akaraterővel lehet, valószínűleg nagy túlélőnek számítok.”

– Brain Drain, Törőcsik István

 

 

További érdekességekért, a zenekar aktuális életéről szóló hírekért, koncertidőpontokért érdemes a Brain Drain közösségi oldalát figyelemmel kísérni.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: