Bemutatták az e-segélyhívó rendszert

Bemutatták az úgynevezett eCall segélyhívó rendszert kedden Budapesten.

Egy európai uniós rendelet szerint az áprilistól uniós piacra kerülő gépjárművek csak akkor kapnak típusbizonyítványt, s lehet forgalomba helyezni, ha megvan benne az ecall rendszerhez szükséges fedélzeti egység.
 

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára elmondta: a rendszer automatikusan életbe lép vészhelyzet esetén, ha például a járműben kinyílik a légzsák. Ez esetben automatikusan továbbítják a jármű adatait – többek között GPS koordinátáit – a 112-es segélyhívó operátorának. Emellett manuálisan, a járműben ülők az ecall gomb megnyomásával is tudják tárcsázni a 112-őt.
 

Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke azt mondta: a rendszer teljes kiépítésével, a gyors segítségnyújtás révén jelentősen csökkenni fog a halálos balesetek, illetve a súlyos szövődményekkel járó balesetek száma.
 

Hablicsek Nikoletta, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztályának vezetője elmondta: a rendőrség által működtetett 112-nél elvégezték az informatikai teszteléseket, s személyi állományt is felkészítették az ecall rendszer használatára.

 

MTI (Képünk illusztráció.)

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close