Végre rajthoz állnak a versenyautók Kunmadarason! (Vasárnapi programajánló a versenyzőknek és nézőknek egyaránt)

Most vasárnap, azaz 2018. április 15-én kezdetét veszi a Power-Sprint Kupasorozat a Kisúji Autó MSE szervezésében Kunmadarason, amely esemény nem csak családbarátnak, hanem adrenalinnal telinek is ígérkezik!

A korábbi időjárási viszonyok, így a lefagyott pálya balesetveszélyes állapota miatt a 2018-as bajnoki év márciusi időpontjára tervezet Mini-Sprint forduló ugyan elmaradt, de a tavaszias időben (ami cikkünk megírásának pillanatában esős, záporokkal tarkítottat jelent az előrejelzés szerint) sem adhat okot, hogy ne legyen a PWS I. fordulóján

csak az előregisztrált versenyzők száma száz feletti!

 

Természetesen ez még nem a végleges, hiszen további versenyzők jelentkezését is várják a szervezők csakúgy, mint a nézőket, akik számára a belépés a rendezvényre ebben az évben is ingyenes!

Életkép egy kunmadarasi versenyről….

Versenytáv:

3 kör, körönként kb. 10 km (Össztáv: kb. 30 km)

A versenyzők számára a nevezési és biztosítási díjakról a Kisúji Autó MSE honlapján informálódhatnak.

A szervezők hozzátették, miszerint egy versenyzőnek lehetősége van nevezni egyszerre több kategóriába is, amelyet a verseny napján a helyszínen 09:15-ig tehetnek meg.

Fontos tényezőként kiemelték:

Kötelező az előregisztráció!

 

A versennyel kapcsolatos dokumentumok itt érhetők el:

>> Előregisztráció ITT <<

>> Versenykiírás ITT <<

>> Licenszigénylő ITT <<

 

Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Felhívást is közzétettek

Kérünk mindenkit, hogy időben érkezzen! A gépátvétel és a nevezés a verseny napján már reggel 06:30-kor elkezdődik. Ha valaki későn érkezik természetesen nevezhet, de lehetséges, hogy lemarad a pályabejárásról!

A versennyel kapcsolatosan a szokásos elérhetőségeken lehet érdeklődni, amelyet úgy a rendezvény közösségi oldalon található meghívójában, ahogy a szervezők honlapján, a www.kisujauto.hu oldalon megtalálhatnak.

Minden érdeklődőt várnak szeretettel a helyszínre 2018. április 15-én (vasárnap), amely a Kunmadarasi Repülőtér területét jelenti.

 

A korábbi versenyekről készült videóink közül csemegézve mi ezt ajánljuk előzetesnek a mostanira, és bízunk benne hasonló élményekre számíthatunk vasárnap is:

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close