Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Gyermeknap a tűzoltólaktanyákban – Idén is várják az érdeklődőket

Ha a gyerekek körében nézzük az álommunkákat, akkor bizony ezek között előkelő helyet foglal el a tűzoltó szakma. A legkisebbek számára sok lehetőség nyílik különféle rendezvényeken megismerkedni a szakmával, arra viszont nincs módjuk, hogy bepillantsanak a tűzoltók főhadiszállásaira.

A katasztrófavédelem ugyanakkor minden évben gyermeknapon kivételt tesz a Nyitott Szertárkapuk Program keretein belül. Idén május 27-én, vasárnap 10 és 16 óra között lesz mód arra, hogy kicsik és nagyok megismerkedjenek a tűzoltók mindennapjaival: feltárhatják a laktanyák legrejtettebb zugait, kipróbálhatják a lánglovagok eszközeit és beülhetnek az autókba. Sőt, a járművek szirénázni fognak és emeletről lecsúszó tűzoltókat is lehet majd látni, hiszen a nap folyamán több próbariasztás fogja megtörni az esemény nyugalmát. A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok mellett az önkormányzati tűzoltóságok, illetve az önkéntes egyesületek is várják majd az érdeklődőket.

 

 

A szervezők nem csak a kisgyermekek érdeklődésére számítanak: a középiskolások felvilágosítást kaphatnak arról, hogy kötelező közösségi szolgálatukat a katasztrófavédelemnél is eltölthetik – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

 

(Indexfotónk illusztráció.)

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close