Fotó: internet

Korrupció Magyarországon – Százmilliárd forintos büntetést kaphatunk a korrupt közbeszerzések miatt

Legalább százmilliárd forintot fizethetünk vissza Brüsszelnek – vagy ennyivel kevesebbet igényelhetünk. A büntetés a magyarországi közbeszerzések durva szabálytalanságai – korrupciója- miatt jár.

29 közbeszerzésből 25 esetben súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg az Európai Bizottság auditorai tavaly novemberi ellenőrzésük során. A 24.hu azt írja, alapvetően a Miniszterelnökségen belül működő közbeszerzési felügyeleti főosztály (kff) munkájáról van szó, ez a részleg kulcsszereplő, az ő szabályossági tanúsítványuk nélkül nem kaphat senki uniós támogatást. A brüsszeli auditorok azonban úgy találták, hogy a kff a súlyos szabálytalanságoknak csak a töredékét észlelte. A jelentéstervezet 4 esetet említ, de ezeket is azzal, hogy a kff aztán nem tett hathatós intézkedést a szabálytalanság megakadályozására.

103,4 milliárd forint (334,6 millió euró) támogatásmegvonást tart indokoltnak az Európai Bizottság. Ez a szerződések teljes értékének a 10,64 százaléka.

 

A lap kitér rá, hogy kiszervezésekben is nagyot mentek Lázár Jánosék: eszerint átengedték a közbeszerzések ellenőrzését kormányközeli külső tanácsadóknak, és milliárdokat fizettek érte. A 4,8 milliárdos keretszerződésnek az volt a célja, hogy a külső tanácsadók közbeszerzési és jogi segítséget nyújtsanak, az uniós támogatások felhasználása szabályosan történjék.

Korrupció – Fotó: internet

A kiszervezés aránya 2015. november és 2017. között aránytalanul nagy volt:

  • 824-ből 646 (78 százalék) minőségbiztosítás (felhívás ellenőrzése),
  • 287-ből 273 (95 százalék) szerződés odaítélése, szabályossági eljárás
  • és 121-ből 110 (91 százalék) szerződések módosításának ellenőrzése.

Azt írják, a magyar fél választhatja azt is, hogy további részletes vizsgálatok helyett inkább elfogadja a 10 százalékos átalánykorrekciós támogatásmegvonást. Ez is 100 milliárd forint feletti összeg.

 

 

Forrás: Alfahír.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close