Fotó: alfahir.hu

Küszöbön az uniós szankció? 350 milliárdos korrekcióra szorul a magyar költségvetés

350 milliárd forintos korrigálásra szorul a magyar költségvetés az uniós pénzügyminiszterek szerint, erről az Európai Tanács (ET) pénteki ülése után határozatot is kiadtak – áll az ATV összefoglalójában. A bírálat oka, hogy Magyarország nem teljesítette azt a vállalását, hogy másfél százalékon tartja a strukturális hiányát.

Az ET azt javasolja a Fidesz-kormánynak, hogy a rendkívüli bevételeket is a hiány csökkentésére használja fel az ország.

Németh Dániel, a K&H vezető elemzője az ATV-nek úgy nyilatkozott:

“Nagyjából azért egy százalékkal GDP-arányosan szigorítani kéne a költségvetést.”

Magyarán szükség lenne a 350 milliárdos korrekcióra,

mert Magyarország csak ekkor érhetné el azt a vállalt költségvetési fegyelmet.

 

Németh szerint az unió már többször jelezte az utóbbi időszakban, hogy a kormány költekezései miatt lazult a magyar költségvetési fegyelem, emiatt pedig romlott az egyenleg.

A szakember hozzátette:

“Az a kérdés, hogy mekkora mozgásteret kíván magának a kormány biztosítani egy válság esetére – minél inkább szigorúbb a költségvetés ezekben a jó években, hogyha elkezd lassulni a gazdaság, akkor annál inkább segítségére tud sietni a gazdaság növekedésének a kormányzat, hiszen akkor van tartaléka.”

Az előző szerint a 2019-es költségvetési tervezetben vannak már törekvések a költségvetés visszafogására, de nem olyan arányban, hogy az az uniós elvárásoknak megfeleljen.

Ez viszont szankciókat vonhat maga után, arról nem is beszélve, hogy egy valódi válság esetén, fennáll a túlzott deficit eljárás veszélye is, ami még komolyabb retorziókat vonhat maga után.

A Fidesz-kormány – annak ellenére, hogy Orbán Viktor már egy közelgő válság rémképével riogat – egyelőre kézzel-lábbal igyekszik elhessegetni az EU aggodalmait:

a Pénzügyminisztérium a csatorna megkeresésére azt válaszolta, hogy a hazai makrogazdaság stabil, így nincs szükség megszorításra.

A minisztérium a témában folyamatosan egyeztet az unióval, a jelenlegi határozatra október 15-ig kell kitalálniuk valami elfogadható választ.

 

 

Alfahír.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: