Afrikai sertéspestis intézkedések Magyarországon is – A romániai Bihar megyében mutatták ki a vírust egy kisebb létszámú házisertés-állományban

Megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Román Állategészségügyi Hatóság a Bihar megyei Kiskereki település egyik kis létszámú házisertés-állományában. A kitörés körül felállított 10 kilométeres sugarú megfigyelési körzet Magyarországra, Hajdú-Bihar megyébe is átnyúlik, az érintett területen azonban sertést nem tartanak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.

A közlemény szerint a román hatóság a vírust július 13-án mutatta ki az érintett területen.
Kiemelték, hogy

az eset miatt a román és a magyar Állategészségügyi Szolgálat szakemberei a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtették.

Az afrikai sertéspestis – amely nem azonos a klasszikus sertéspestissel – az emberre nem veszélyes.
Az ASP-vel kapcsolatos aktuális és hasznos információk elérhetőek a hivatal honlapján a http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis oldalon.

 

A Nébih honlapján interaktív térképen tájékozódhatnak a hatósági intézkedésekről. A térkép használatához néhány tipp: a térkép jobb alsó sarkában lévő “Rétegek” feliratra kattintva kiválaszthatja, hogy mire kíváncsi (például: fertőzött vaddisznók, fertőzött házisertések, magas kockázatú területek).

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: