A kép illusztráció. (Fotó: internet)

Ezekre figyelj ha egy fesztiválon, vagy koncerten veszel részt – Szórakozz biztonságosan!

A nyári időszak kedvelt eseményei a szabadtéren rendezett zenés, táncos események. A fesztiválok, falunapok jó alkalmat teremtenek a kikapcsolódásra. Az ilyen események szervezőinek azonban fontos óvintézkedéseket tenniük azért, hogy ilyenkor valóban a szórakozásé legyen a főszerep!

Először is tudniuk kell, hogy a rendezvényre a vonatkozó tűzvédelmi előírásokat, biztonsági intézkedéseket kötelesek írásban meghatározni és a rendezvény kezdetének időpontja előtt tíz nappal az illetékes első fokú tűzvédelmi hatóságnak eljuttatni.

 

 

Az egyik legnagyobb rizikófaktor, ha egy veszélyhelyzet miatt pánik alakul ki, és a rendezvény területét minél gyorsabban ki kell üríteni. Ezért a szervezőknek biztosítaniuk kell ezt úgy, hogy egy adott pont negyven méteres körzetét az ott tartózkodók négy percen belül el tudják hagyni. A szervezőknek a menekülés irányát jelölésekkel kell láthatóvá tenniük a rendezvényterület minden pontjáról, és biztosítaniuk kell azt is, hogy ezek – napnyugta után is zajló program esetén – éjszaka is felismerhetők legyenek.

 

 

A menekülési útnak minden esetben két és fél méter szabad szélességűnek kell lennie, és nem lehet beleszámítani huszonöt százalékosnál meredekebb lejtőt vagy olyan útszakaszt, amelyen a menekülésben korlátozott személyek haladása nem biztosított.

 

 

A tájékoztatás történhet technikai eszközökkel is. Erre fel lehet használni legalább két méter képátmérőjű kivetítőt, amelyen a menekülési útvonalakat és a biztonsági tájékoztató pontokat is be kell mutatni a rendezvény kezdete előtt, a szünetben és a végén is. Ha kivetítő nincs a területen, akkor a tájékoztatást hangosbemondóval kell megtenni.

 

 

A színpadok, öltözők, raktárak, valamint a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek védelmét tűzoltókészülékekkel kell biztosítani, illetve minden kétszáz vendég után a szervezőknek egy biztonsági embert kell alkalmazni. Emellett a rendezvény minden dolgozójának részt kell venni egy helyszíni tűzvédelmi oktatáson. A szervezőknek kell gondoskodni az oltóvízről, amelynek mennyiségét és elhelyezését az elsőfokú tűzvédelmi hatóság határozza meg. A hatóság emellett előírhatja meghatározott számú tűzoltó gépjármű és a hozzá tartozó személyzet helyszíni jelenlétét is, ennek költségeit pedig a szervezőknek kell állni.

 

 

A szervezőknek emellett irányítási pontot kell létrehozniuk a rendezvény területén, ahol ők, a biztonsági vezető és a tűzvédelmi felelős dolgozik, valamint káreset során a rendőrség, a mentők, valamint a katasztrófavédelem képviselője végez irányítói tevékenységet. Az irányítási ponton kell lennie még a tűzvédelmi előírásokat és a biztonsági intézkedéseket tartalmazó dokumentációnak is.

 

 

– Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: