Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Ha vezet, soha ne igyon! – Újabb példa: Békés megyében balesetet is okozott egy ittas sofőr

Két autóst és egy motor vezetőjét állították elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt Békés megyében. Egyikük balesetet okozott. A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy az ittas vezetés fokozza a balesetveszélyt.

Békés megyében, 2018. július 27-én több alkalommal intézkedtek a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. Füzesgyarmaton, a Mátyás utcában, 7 óra körül egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett ittasságot a szonda. Három pozitív eredménnyel végződött légalkoholmérés után a rendőrök elvették a férfi vezetői engedélyét és büntető feljelentést tettek ellene.

 

Ugyanígy végződött egy igazoltatás Gyomaendrődön is. A rendőrök 22 óra 15 perc körül, a Hősök útján ellenőriztek egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfit. Nála is felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan vezetett, ezért ellene is büntetőeljárás indul.

 

Nem sokkal később, 23 óra 45 perc körül, Pusztaottlaka külterületén egy személygépkocsi egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol érintőlegesen összeütközött egy neki szemből érkező személyautóval. Személyi sérülés nem történt, de a baleset okozója a gyanú szerint ittasan vezetett.

A történtek kapcsán a rendőrség ismét arra figyelmeztet, hogy az ittas járművezetés fokozza a balesetveszélyt. Ezért kérik, hogy ha alkoholt fogyasztottak, ne vezessenek!

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close