Fotó: internet

Humánerőforrás-katasztrófa fenyeget az oktatásban

Ander Balázs jobbikos képviselő, az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a pedagógusok elhagyják a pályát, és egyre több diák morzsolódik le. Míg 2010-ben a 17 évesek 98 százaléka ült az iskolapadban, mostanra 85 százalékra romlott ez a mutató.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a 21. században a legfontosabb versenyképességi tényező a magas hozzáadott érték produkálására képes emberi tudás lesz

– fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint drámai a helyzet.
Azt mondta, egy évtized alatt 10-ről 15 százalékra nőtt azon iskolák aránya, ahol a hátrányos helyzetű diákok vannak többségben, ráadásul romlik e fiatalok tanulmányi teljesítménye, amelyre mind erősebben nyomja rá bélyegét a visszahúzó közeg, amelyben élnek.
 

A politikus azt közölte: 700 milliárd forintnyi mozgásteret látnak a jövő évi költségvetés pénteken elfogadandó tervezetében, de a kormányoldal lesöpörte a “presztízsberuházásokból” az oktatás problémáinak megoldására mintegy 100 milliárd forint átcsoportosítását javasló indítványaikat.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: