Tanácsok viharok esetére

Csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében idén ez idáig összesen 240 esetben riasztották a tűzoltókat elemi csapás, fakidőlés okán – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelem, amelyet tanácsokkal is kiegészítettek.

Mint tudatták, a villámok nagy energiájú természetes elektromos légköri kisülések, amelyek áramerőssége a 20-30 ezer ampert, sőt extrém esetben ennek tízszeresét is elérhetik, és ami felhőn belül, felhők között, vagy a talaj és felhők között jön létre.

Villámcsapás Kunmadaras felett. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Annak valószínűsége, hogy valaki egy adott évben villámcsapást szenved elhanyagolhatóan csekély, mégsem árt az óvatosság. A statisztikák szerint évente körülbelül kétezer embert ér villámcsapás világszerte (Magyarországon ez a szám 20-40 körülire tehető), melyből az esetek negyede halálos kimenetelű. Leggyakrabban nyílt területen sportoló emberek válnak villámcsapás áldozatává, de következményei még abban az esetben is rendkívül súlyosak, ha az illető túléli.

 

 

A villámokkal kísért zivatarokat célszerű beltérben átvészelni, azonban az épületek sem feltétlenül jelentenek tökéletes biztonságot, ugyanis a villámlás okozta sérülések közel harmada beltérben történik a statisztikák alapján). Ezért viharban ne álljunk az ablakok vagy a fal közelébe – főként a betonból készült padozat vagy falak jelentenek kiemelt kockázatot. Lehetőleg ne folyassuk a vizet villámláskor, és ne használjuk se a vezetékes telefont, se pedig az elektromos berendezéseket.

 

Viharfelhők egy mezőgazdasági terület fölött.

Viharos időjárás előrejelzése esetén érdemes bezárni az ablakokat mielőtt elmegyünk otthonról, ugyanis amennyiben nyitva maradnak, a huzat tárgyakat sodorhat le, betörheti az ablakot. Ráadásul a nyitva maradt nyílászárókon a csapadék bejut a lakásba, és eláztathatja a falat, a parkettát, a szőnyeget. A drágább elektromos berendezések még villámhárító mellett sincsenek teljes biztonságban, a villám okozta elektromos zárlat tönkre teheti a készüléket és akár tüzet is okozhat ezért javallott az elektromos berendezéseket kihúzni a konnektorból. A vihar kárt okozhat a szabadban tartott tárgyakban, ezért a kerti bútorokat javasolt fedett vagy védett helyen tárolni. A ház körül található fák meggyengült ágait vágjuk le, ellenőrizzük rendszeresen az épület tetőszerkezetét, hiszen a júliusi viharok is sok munkát adtak a tűzoltóknak, mely során leszakadt ágakhoz, kidőlt fákhoz, megtépázott tetőszerkezetekhez riasztották az egységeket.

Javasolt felkészülni az áramszünetre, ezért legyen könnyen elérhető helyen működőképes elemlámpa.

 

 

Ha hirtelen csap le ránk a vihar:

  • az ajtókat, ablakokat zárjuk be;
  • áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket;
  • álljunk autónkkal biztonságos, zárt helyre;
  • kerüljük el a fákat, épületeket, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést;
  • védjük fejünket a szél sodorta tárgyaktól, ágaktól;
  • maradjunk távol a leszakadt, életveszélyes villamos távvezetéktől!

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: