Az olasz Four NoHemi versenytraktor kigyullad, miközben húzza a súlypadot a MITAS Traktorhúzó Európa Kupa kvalifikációs futama előtt Hajdúböszörményben 2017. augusztus 12-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

VII. Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Kupa Hajdúböszörményben

Augusztus 10-12. között rendezik meg a VII. Hajdúsági Expot és Traktorhúzó Kupát Hajdúböszörményben – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón.

Kiss Attila polgármester elmondta: a korábbi évekhez hasonló részvételre számítanak Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági konferenciáján, illetve traktorhúzó versenyén.

A helyi agrárvállalkozások mellett a kiállításon bemutatkoznak a hajdúvárosok és a megye más települései is – mondta.

Czeglédi János, a Keleti Fejlesztési Iroda ügyvezetője hozzátette: a bemutatkozási lehetőséget lehetővé tették Hajdúböszörmény  testvérvárosainak és mezőgazdasági gépgyártóknak, -forgalmazóknak is.
A Nemzeti Agárkamara külön sátorban várja az érintetteket szaktanácsadással és pályázati lehetőségekkel – tette hozzá.     Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke bejelentette, hogy 2011-ben alakult egyesületük teljes jogú tagja lett az Európai Traktorhúzó Egyesületnek.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close