police.hu

Elmúlt 72 óra hírei – 178 személyi sérüléses baleset, 509 személy elfogása, 1 fő határsértő, 3 embercsempész

Az előző 3 nap eseményei számokban.

Magyarország területén 2018. augusztus 3-án 0 órától 2018. augusztus 5-én 24 óráig a rendőrök 178 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 49 súlyos és 119 könnyű sérüléssel végződött.

Baleset történt a 4-es főúton, ahol egy motoros és személygépkocsi ütközött össze. Fotó: Kisújszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság

 

A szolgálatot ellátó állomány összesen 509 személyt fogott el, közülük 84 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 356 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 570 személyt állítottak elő, köztük 254 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 56 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 427 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök 23 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

 

A rendőrök és a katonák 5 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 6 személy ellen közokirat-hamisítás, további 3 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – tájékoztatott az ORFK Kommunikációs Szolgálat.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: