Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA (A kép illusztráció.)

Ez történt a hosszú hétvégén – 192 személyi sérüléssel járó baleset, 596 személy elfogása, 2 fő határsértő

Magyarország területén 2018. augusztus 17-én 0 órától 2018. augusztus 20-án 24 óráig a rendőrök 192 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 62 súlyos és 125 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 596 személyt fogott el, közülük 94 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 410 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 726 személyt állítottak elő, köztük 333 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 53 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 500 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök 32 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

 

A rendőrök és a katonák 10 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 2 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 13 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: ORFK Kommunikáció Szolgálat

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: