Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete

Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete (KÉSZ).

A KÉSZ keddi tájékoztatása szerint az alapító ülésen a férfi és a női élvonalból is több csapat képviseltette magát annak ellenére, hogy a legtöbb helyen már elkezdődött a felkészülés.

“A távol maradt játékosoktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ők ugyanolyan elkötelezettek a sportág és újonnan létrejött szervezetünk iránt, mint az alapító tagok”

– nyilatkozta Lóránt Péter, a KÉSZ elnöke.

“Megalakulásunk előkészületeiben sokat volt segítségünkre a HLSZ (Hivatásos Labdarúgók Szervezete) főtitkára, Horváth Gábor, valamint a JÉSZ (Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete) elnöke, Pavuk Attila, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni”

– fejtette ki, hozzátéve, a három szervezet a jövőben is segíteni fogja egymást.
 

Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalás szerint a KÉSZ egy független szervezet, és alapítói fontosnak tartják megemlíteni, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével, illetve a klubokkal közösen dolgoznának a magyar kosárlabda fejlődésén.

“Minden kosárlabdázót megillet az egyenlő bánásmód, ezért bárki tag lehet, aki betöltötte 18. életévét, és valamelyik klub igazolt játékosa nemtől és nemzettől függetlenül”

– áll a tájékoztatásban, amely arra is kitér, hogy hamarosan elkészül a szervezet honlapja, ahol regisztrációt követően be lehet majd lépni a KÉSZ-be.
A szervezet felügyelőbizottságában megtalálható a hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes Károlyi Andrea, a tiszteletbeli tagok között pedig az NBA-t is megjárt Dávid Kornél, a sokszoros válogatott Boros Zoltán és Sterbenz Tamás volt szövetségi kapitány.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close