A sport, mint a darts szeretete a Rákóczi Kupán (Videókkal)

Mindig öröm, amikor egy sportág helyi szinten tett alapjaitól kezdődően, szó szerint a kezdetektől fogva érzett szeretetet és lelkesedést végigkísérhetünk. Így volt ez az utóbbi években a Szolnoki Baglyok Darts Club eseményeivel is, melynek legutóbbi megmérettetése az V. Rákóczi Kupát jelentette.

Mindig örömmel és jó érzéssel tölti el az embert, amikor látja a fejlődést és a tenni akarást a közösség érdekében, azon túl, hogy egy nem annyira népszerű sportból bizony egyre inkább elfogadottabbat szakág hírét igyekszik öregbíteni.

Amikor Végső Zoltánnal készítettünk interjút (talán 5-6 éve – a szerk.) a kezdetekről, akkor meg sem álmodtuk volna miből is lesz a cserebogár.

 

Az eredmények – a kezdeti és sorozatos nehézségek ellenére is  – szépen sorakoznak, és az elmúlt évek során a Szolnoki Baglyok Darts Club nem csak megalakult, hanem népes tagságra is szert tett, és hazai, illetve nemzetközi versenyeken is viszik a szolnokiak hírét.

Csapatfotó a résztvevőkkel a verseny kezdetén.

A legutóbbi itthoni megmérettetést az évente megrendezésre kerülő Rákóczi Kupa követte most soron, amelyen a település polgármestere köszöntötte a résztvevőket.

Elmondta, külön öröm számára a mezőny sokszínűsége, miszerint a keleti országrészt lefedve tucatnyi településről érkeztek szép számban a versenyzők. Hozzátette: Hagyományt szeretnének teremteni a Rákóczi Kupából és bíznak a barátias fogadtatás, illetve a verseny egyre szélesebb körű elhíresülésében.

 

A megnyitót követően Végső Zoltánnal a Szolnoki Baglyok Darts Club elnökével készítettünk interjút (lásd videónkat cikkünk végén) aki elmondta,

a Nyílt Steel Darts versenyt minden évben igyekeznek megrendezni, amely lényege a sportág népszerűsítése úgy a megyei, ahogy az országos kereteket tekintve is.

Megtudtuk azt is, az V. Rákóczi Kupán összegyűlt 37 versenyzőnél kicsit többre számítottak ugyan a szervezők, de ez nem vette el kedvüket attól, hogy további nyílt versenyeket szervezzenek akár a mostani megmérettetésnek helyet biztosító Rákócziújfaluban, akár a Club székhelyéül szolgáló Szolnokon.

Az elnök kérdésünkre válaszolva az előbbieken túl megemlítette:

a 37 kihívást teljesítő versenyző között 2 magyar bajnok (Nagy Attila és Kovács Tamara) is megmérettette magát, akik mindketten a Szolnoki Baglyok Darts Clubtagjai.

 

Az esélyegyenlőséget nagyon szem előtt tartják

Az elnök külön hangsúlyozta:  a Club kiemelt feladatának tekinti Magyarország egyetlen, (hivatalos versenyengedélyekkel rendelkező) mozgássérült darts versenyzőjét támogassa, versenyeztetését elősegítse.

A versenyen így direkt a mozgáskorlátozottak számára kialakított, forgatható tábla is a rendelkezésükre áll, amely funkcionalitása szempontjából hasznos és hatékony segítséget nyújt a versenyezni, illetve a sport szépségeit kipróbálóknak egyaránt.

A 2018 augusztus végén megrendezett Kupán így két mozgáskorlátozott társuk is versenyezhetett az értékes díjakért.

Részletek és elérhetőségek a videós összefoglalónkban, melyben megszólaltattuk a Szolnoki Baglyok felfedezettjét is, Kovács Tamarát aki fiatal kora ellenére sok, szép eredménnyel büszkélkedhet darts terén is:

 

Egy ötös skálán hatost érdemelnek  a Szolnoki Baglyok

– tudatta Kovács Tamara

 

Sőt! Megörökítettük a döntő mérkőzést is:

 

 

 

A versenyről készült fényképek és videók Vidék.MA hírportálunkon, illetve közösségi oldalunk galériájában tekinthető meg.

Minden résztvevőnek gratulálunk, és reméljük még sok Rákóczi Kupáról számolhatunk be az egyéb versenyeken túl!

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close