Amire büszke vagyok, és amire nem – Fotópályázatot hirdettek

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének fotópályázata “Amire büszke vagyok és amire nem” címmel.

A pályázat célja

A Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék fotópályázatának célja, hogy a pályázókban és az érdeklődőkben kialakítson egy tudatosabb és kritikusabb szemléletmódot környezetük iránt.

A pályázók köre

Iskolások, felnőttek. Korhatár megkötése nélkül.

A pályázat részletei

Támogatható tevékenységek:
Olyan pályaműveket várunk, amelyek társadalmi, földrajzi, települési vagy turisztikai eseményeket, jelenségeket, tárgyakat, épületeket jelenítenek meg. A fotók szólhatnak népszerű, az adott településen jól ismert dolgokról, szólhatnak kevésbé ismert, „rejtett kincsekről”, azaz amire a pályázó „büszke” a környezetéből, ugyanakkor beküldhető olyan kép is, amely olyan dolgokat ábrázol, amely változ(tat)ásra szorul, ami elhanyagolt, vagy rosszul kivitelezett, azaz amire a pályázó „egyáltalán nem büszke” de fontosnak tartja, hogy megmutassa, és beszéljenek róla.
Egy pályázó legfeljebb 2 önálló, bármilyen technikával készült képpel pályázhat. A beküldött képek formátuma .jpg legyen.

Vedd elő a masinád te is! Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

A pályázatok értékelése, díjazás

Zsűri
A fotókat egy 4 tagú zsűri értékeli. Ketten társadalmi, földrajzi szemszögből, ketten pedig kompozíciós szempontból.

Díjazás

A pályázat legjobbnak ítélt 3 fotójának készítői tárgyjutalomban részesülnek.
Az eredményhirdetésre a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékén kerül sor, a Kutatók Éjszakáján 2018.09.28-án 17 órától. Az eredményhirdetés keretében kisebb beszélgetésre is sor kerül, a pályaműveket társadalmi, földrajzi szemszögből elemezzük, majd kiállítás nyílik a tanszék folyosóján a képekből.

Pályázat benyújtása

Határidő: 2018. szeptember 21. 23.59
A pályaműveket az [email protected] e-mail címre várjuk.
A levélnek tartalmaznia kell a következő adatokat:
  • A pályázó neve;
  • A fotó címe;
  • A fotó helyszíne;
  • (Esetlegesen további megjegyzés a fotóhoz)
Figyelem! A tájékoztatás nem teljes körű, a fenti leírás csak a pályázat legfontosabb részleteit tartalmazza. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját az oldal alján található linkre kattintva!

Forrás / pályázati kiírás

 

(Indexfotónk illusztráció.)

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: