Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Kormányzati támogatással multifunkciós autó- és motorsport aréna épül Nyíregyházán

Multifunkciós autó- és motorsport aréna épülhet Nyíregyházán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) pedig rali Európa-bajnoki futam megrendezésére pályázik még ebben az évben.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány a Beruházás Előkészítő Alap felhasználásával biztosít forrást a nyíregyházi létesítmény előkészítési, tervezési fázisainak megvalósításához, amelyeknek határideje december 31.

“Meg kell találni a létesítmény megépítésére alkalmas ingatlant, hatástanulmányokra van szükség, valamint el kell végezni az év végéig a szükséges tervezési munkát is”

– mondta Szabó Tünde, és hozzátette: tudatosan választották az ország észak-keleti régióját, amelynek felzárkóztatását egy ilyen beruházás többek között a munkahelyteremtéssel, valamint a turizmus élénkítésével is segíteni tudja.
 

A szakállamtitkár arról is beszélt, hogy a tervezett létesítmény elsősorban a ralikrossz, az autókrossz, és az utánpótlás-nevelés szempontjából kiemelt jelentőségű gokart szakágnak jelent majd valódi otthont, megteremtve a 21. századi követelményeknek megfelelő, professzionális feltételeket.

“Tervben van egy vezetéstechnikai központ, egy 50 szobás szálloda, valamint egy konferenciaközpont megépítése is itt, hiszen így edzőtáborozási, tesztelési lehetőségeket tudunk biztosítani nemcsak a hazai sportolók, hanem a környező országok versenyzői részére is”

– jelentette ki Szabó Tünde.

Alig egytucatnyian mentek el a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség közgyűlésére, amelyet be is rekesztettek /Fotó: MTI Marjai János

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke azt mondta, a hazai sportági szövetség a rali Eb utolsó fordulójának megrendezésére nyújt be pályázatot a Nemzetközi Autósport Szövetséghez (FIA), s nyíregyházi központtal, 2019 és 2023 között szeretne otthont adni a sorozat záróversenyének.

“Az elmúlt három, és különösen az utóbbi másfél év munkájának eredményéről beszélünk most, a pályázatunkban pedig azért gondolkodunk öt évben, mert egy rali Eb-futamot nem csak megszerezni kell, de meg is kell tartani”

– nyilatkozta az MNASZ elnöke. Kiemelte, jelentősen növeli a tervezett verseny jelentőségét, hogy sikeres pályázat esetén Magyarország az utolsó fordulónak adhat otthont nyíregyházi központtal a zempléni, tokaji hegységben kialakított, klasszikus pályákon.

“Sokszor a bajnokság végén, épp a záróversenyen dőlnek el a bajnoki címek, ezért különösen kiváló lenne, ha a jövő évtől mi rendezhetnénk öt éven át ezt a kiemelkedően fontos viadalt”

– tette hozzá Oláh Gyárfás, jelezve: olyan helyszínre akarják vinni az Eb-futamot, amely minden tekintetben a legmegfelelőbb.
 

A rali Eb magyarországi fordulóján előzetesen 150 versenyző párosra, és 25-50 ezer nézőre számítanak. Elhangzott, hogy a szakág világbajnoksága után a kontinentális sorozat a legnépszerűbb, világszerte 94 televíziós csatorna közvetít a futamokról, amelyeket 188 ország több mint 177 millió nézője követ.
 

Az MNASZ elnöke a nyíregyházi komplexummal kapcsolatban azt is elmondta, hogy a szövetség szeretné Magyarországra hozni a ralikrossz-világbajnokság egy futamát, ehhez azonban megfelelő pályára van szükség. Szerinte reálisan 2021-ben nyújthat be az MNASZ először ralikrossz vb-futam megrendezésére szóló pályázatot.

 

 

MTI

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close