Fotó: www.helsinki.hu

Kimondta a bíróság: Hazudott a FIDESZ és nem is egyszer tette mindezt a Magyar Helsinki Bizottságról

Az áprilisi ügyet követően jogerőre emelkedett most októberre: Nagy nyilvánosság előtt hazudott a Fidesz és a párt frakciójának a szóvivője, Halász János a Magyar Helsinki Bizottságról. Ráadásul a bíróság nemcsak a Fidesz, hanem Halász János felelősségét is megállapította. 

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is azt állapította meg, hogy a Fidesz  és a párt frakciójának a szóvivője, Halász János is hazudott a Magyar Helsinki Bizottságról – számol be a döntésről az érintett Helsinki Bizottság.

 

A választásra gyúrtak?

A fidesz képviseletében eljáró Halász János frakciószóvivő a választások előtti év áprilisi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a civil szervezet törvénysértő módon, nem átláthatóan működik, titkolózik a vagyonáról és az általa pénzelt emberekről. Mindezt arra alapozta, hogy szerinte a Helsinki Bizottság megtagadta a Magyar Hírlap közérdekű adatigénylését, aztán kicsit kiterjeszette mindezt:

„e Soros-szervezetek titkolóznak a vagyonukról és az általuk pénzelt emberekről, ügynökökről”.

A Helsinki szerint Halász abban is hazudott, hogy a szervezet megtagadta a Magyar Hírlap közadat-igénylését, annak ugyanis eleget tettek időben és teljes körűen. Ráadásul a szervezet gazdálkodási adatait és működését az adatigényléstől függetlenül is bárki megismerheti az egyesület honlapján.

A Helsinki Bizottság bírósághoz fordult a sajtótájékoztatón elhangzottak miatt. Első fokon a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Fidesz valótlanságot állított és megsértette az egyesület jó hírnevét. Az egyesületnek 400 ezer forint sérelemdíjat ítéltek meg, de Halász János megúszta felelősségre vonás nélkül, mert az indokolás szerint a szóvivő nem felel a megbízója magatartásáért.

 

 

Bukta a Fidesz és Halász a pert

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ezek után szerdán nemcsak a Fidesz, hanem Halász János felelősségét is megállapította.

A pártnak és Halásznak bocsánatot kell kérnie a civil szervezettől,

valamint 400 ezer forintos sérelemdíjat és mintegy 400 ezer forint perköltséget kell fizetnie. A bíróság arra is felszólította a pervesztes alpereseket, hogy tartózkodjanak a további jogsértésektől.

 

 

 

A kormánypárt az elmúlt években két esetben is jogerősen pert veszített a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben. Mindkét esetben bocsánatkérésre kötelezték, valamint felszólították, hogy tartózkodjék további jogsértésektől.

A Helsinki Bizottság szerint

„mint a mai ítéletből is kiderül, nem tett eleget a Fideszsőt az ilyesfajta otromba és abszurd koholmányokra egyenesen politikát épít”.

 

 

Forrás: Index  /444.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: