A kép illusztráció. (Fotó: internet)

Nem vicc! 82,5 millió forintos kerettel támogatták a menekültek budapesti lakhatását

Kiderült, a legtöbbször afgán menekültek számára adott támogatást a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) 2016 szeptemberétől 2018 májusáig, és minderre 82,5 millió forintot kitevő keretből gazdálkodtak.

Havi 40-80 ezer forint lakhatási támogatást nyújtott a BMSZKI menekültek számára 2016 szeptemberétől 2018 májusáig – derül ki a hajléktalanellátó “A lakás az evésnél is fontosabb” című esettanulmányából.

“A projekt zárásához közeledve 74 felnőtt és családtagjaik (összesen több mint 100 ember) számára ítéltünk meg és nyújtottunk anyagi támogatást. Személyenként 8-12 hónapon keresztül, átlagosan 650 000 forint (40-80 ezer forint/hó) értékben nyújtottunk segítséget a lakhatási kiadások fedezésére. Ha a családtagokat is számoljuk, akik közvetlenül nem kaptak kézhez pénzbeli juttatást, de együtt költözőként támogatott lakhatásban laktak, akkor az egy főre jutó átlagos támogatási összeg 460 ezer forintot tesz ki”

idézi a napi.hu a a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap társfinanszírozásával készült összefoglalót.

 

 

Növekszik a befogadott bevándorlók száma Magyarországon

Csak idén eddig összesen 565 menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be és 354 fő részesült a nemzetközi védelem valamilyen formájában (menekült, oltalmazott, befogadott) – ami azért furcsa, mert az Orbán-kormány szerint egy biztonságos országon keresztül érkező menekült csak is bevándorló lehet.

 

A Napi.hu összegyűjtötte a nemzetközi védelemben részesülők számát, amely az alábbiak szerint alakult az Orbán-kormányok idején:

  • 2015-ben 508,
  • 2016-ban 432,
  • 2017-ben pedig 1291
  • 2018 októberéig pedig 354 menekültet fogadott be Magyarország.

 

Bárhogy számolunk, ez már kiteszi egy több ezer fős, vagy legalább egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei település lélekszámát, illetve annál is többet.

 

 

Közben hazánkban a hajléktalanokat szankció éri október közepétől, illetve a kilakoltatások száma is másfél ezerhez közelített már szeptemberben is.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: