Újra Tiszaföldváron gyülekeznek a hazafiak az életterük védelmében

Az elfajuló kábítószerrel való visszaélések számának növekedése, és egyéb bűncselekmények miatt az országos problémák első helyszíneként Tiszaföldváron tartja civil összefogásuk első állomását a Magyar Önvédelmi Mozgalom – tájékoztatta Vidék.MA hírportálunkat László Attila országos vezető.

Megítélésem szerint ebben az éven jelentősen csökkent a lakossági biztosságérzet Magyarországon, mely észrevételt igazolnak azok a segítségkérések is a valós élethelyzeteket alátámasztva, amelyeket a MÖM kapcsolati pontjain keresztül folyamatosan kapunk
– közölte a Magyar Önvédelmi Mozgalom országos vezetője.

Hozzátettek: Az ország számos településén szükségessé vált a civil összefogás és ameddig igény van rá, segítünk ahol csak tudunk.
A hatékonyság növeléséhez ugyanakkor törvényszerű a létszámbeli gyarapodás is, ezért indulunk útnak az ősz folyamán és azokon a településeken ahonnan segítségkérés érkezik (és helyi lakosok tenni akarnak a változásért), természetesen segítségünk megszervezni a helyi vagy térségi MÖM csoportokat – tájékoztatott.
Az országjáró körút első állomása most pénteken (október 26-án) Tiszaföldváron lesz, ahol nyomon követve a helyi eseményeket, jól láthatóan mindennapossá váltak a problémák.

Ezen az estén bajtársaimmal várjuk a tettre kész érdeklődőket nem csak Tiszaföldvárról! Védjük meg együtt életterünket!
– hívta fel a figyelmet László Attila

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: