Mindent vissza a megkárosított rokkantaknak!

Kimondta az Alkotmánybíróság a rokkant nyugdíjak vonatkozásában azt, amit már mindenki tudott: Orbánék csak saját pénztárcájuk féltése miatt tették tönkre emberek tízezreinek életét a járandóságok egy részének hat éve tartó elvételével. A Jobbik követeli, hogy azonnal adják vissza az elvett összeget azoknak a rászoruló polgároknak, akiket a kormány megkárosított 2012 óta zajló trükközésivel. Legyen teljes és visszamenőleges a kártalanítás!


Követeljük továbbá, hogy a kormány – ahogy megannyi ügyben már megtette -, kivételes eljárással nyújtson be a parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, amely igazságosan bánik a rokkantakkal és méltányos támogatást nyújt nekik. Ugyan Orbán Viktornak a rokkant emberek életkörülményeinek javítása nem fontos és sürgető feladat, pusztán kormányzati akarat kérdése, hogy a rokkantnyugdíjasok helyzetét is ugyanolyan viharsebesen rendezi az Országgyűlés, amilyen tempóban kinyírták a lakástakarékok rendszerét – tudatta MTI/OS közleményében
Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, a Népjóléti Bizottság alelnöke.

 

 

 

Az Alkotmánybíróság döntéséről korábban itt írtunk:

Pofont kapott az Orbán-kormány a rokkantak visszaminősítése kapcsán

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close