Sneider Tamás Karcag 2018 novemberében.

Sneider Karcagon – Nekünk bátorságot kell mutatni!

Országjáró körútján Jász-Nagykun-Szolnok megyét járta a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Sneider Tamás. A párt vezetőjét az országjárás okáról, az országos problémákról, a Jobbik múltjáról, jelenéről kérdeztük azon túl, hogy az Orbán-kormánnyal szembeni ellenállást már elkezdték és hathatósan folytatni is fogják a magyarok érdekeit szolgálva, hiszen ahogy fogalmazott: Közös érdekünk – mindenkinek az érdeke – még annak is aki a Jobbikról más véleményt alkotott az elmúlt időszakban, hogy ezt az ellenállást megtegyük. Miért? Azért, mert azok a társadalmak tudtak csak előrébb jutni, akik a regnáló rendszert nem kiszolgálták és szolgalelkűen hódoltak be a hatalomnak.

Országjárás? Hogyan kell ezt értelmezni, illetve milyen gondokat, problémákat vet fel a vidéki lakosság hazánk mindennapjaiban?

Már amikor megválasztásra kerültem és a Jobbik elnök lettem, akkor elmondtam, hogy minden egyes választókerületet végig fogok járni az országban, mely alapján személyesen tájékozódjak a Jobbik helyi szervezeteiről, a helyi problémákkal tudjak foglalkozni és arról, hogy visszajelzéseket kapjak mivel értettek egyet, vagy mivel nem értettek egyet a Jobbik politikájával.

A találkozók fontosságát mutatja, hogy a korábbi vezetőség nem foglalkozott ezzel olyan mértékben ahogy kellett volna. Én mindenféleképp új elnökként egy kicsit másabb típusú Jobbikban gondolkodok, amelynek része az, hogy sokkal jobban támaszkodunk a helyiek véleményére, munkájára és a saját véleményünket is levisszük, személyesen is elmagyarázzuk mit miért szeretnénk.

Azért is fontos ez, mert a Jobbik egy hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt időszakban amit ugye a néppártosodás fogalmával szoktunk leírni, melyet nem biztos, alapos gondossággal megértettek.

 

A programunk nem változott,

csak inkább olyan nagy párttá lépett elő a Jobbik melyre 1,3 millió ember szavazott már és ezáltal sokféle irányzatot is magába kell foglalni, de bizonyos alapelvi határokat be kell tartani

– említette a néppártosodással való felkarolásra a Jobbik elnöke.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a szélsőjobb irányába nem tudunk nyitni, de bárki aki akár az elszakított magyarság, vagy éppenséggel a szegénység kérdését szeretné felvetni nemzeti alapokon állva Magyarországon, ahhoz igenis párbeszédet kell folytatni. Sőt! A Jobbik soraiba kell integrálni ezeket az embereket -közölte.

Hiába veszítettük el a választást, annak ellenére sokkal többen szavaztak ránk és jelöltjeinkre, ami azt mutatja, hogy önmagában a néppártosodási folyamat sokkal inkább azt jelenti milyen hathatós mértékben foglalkozunk az emberek mindennapi problémáival, aminek köszönhetően a legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát a Jobbik.

Sneider Tamás felszólal Karcagon 2018 novemberében a Jobbik múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

 

Az elhangzottak alapján úgy veszem ki a szavaiból, hogy a Jobbik alulról felfele építkezik

Így van. Ez működött 2006-2010 között is, és csak azért kell ezzel az időszakkal példálózni, mert hazánk állapotát tekintve diktatórikus rendszer kezd újra kialakulni, ami elképesztően korrupt és tolvaj rendszer  – utalt a pártelnök az Orbán és Gyurcsány-kormány működésének párhuzamára.

Az évtizedes múlt és napjaink hasonlóságára tekintve azt látjuk, hogy azok az “olajbárók” akik sokkal nagyobb mértékben lopják szét az országot napjainkban büszkén járnak az úton és tapossák el az út szélén az embereket.

Ezen kell változtatni!

Jól látható, hogy egyre nagyobb az igény arra, hogy ezek az emberek akik szolgalelkűen kiszolgálják az Orbán-rendszert igényeit, egy idő után a társadalomnak kell tennie.

Ezt a katalizátor szerepét tölti be a Jobbik, annak érdekében, hogy a nép akarata valóban kifejezésre kerüljön.

 

 

 

Nekünk bátorságot kell mutatni!

Miért? Azért, mert azok a társadalmak tudtak csak előrébb jutni, akik a regnáló rendszert nem kiszolgálták és szolgalelkűen hódoltak be a hatalomnak.

-emelte ki a Jobbik elnöke.

Teltház előtt beszélt a Jobbik elnöke Karcagon 2018 novemberében.

 

Ezért hirdetett ellenállási programot a Jobbik?

Így van. A nemzeti ellenállás programja és nyilatkozata az pontosan az előbbi felsoroltak szellemében íródott meg, melyet a Jobbik kongresszusán egyöntetűen elfogadtunk.

 

Nyakunkon az európai választások. Hogyan készül a Jobbik?

Szerencsére nem csak abban állunk egyre inkább jobban, hogy a Jobbik lelkületét és identitását vissza tudjuk adni a lelkesedéssel együtt, hanem abban is, hogy az európai uniós programunk már gyakorlatilag elkészült, melyet tekintve itt is változást vezettünk be, és egyre szélesebb körben mutatjuk azt be és készítjük el.

Ez azt jelenti, hogy valószínűleg mi tartunk a legelőrébb

-tudatta.

Jól látható az is, hogy a Fideszen kívül egyedül a Jobbiknak van csak esélye képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe, ezért is nagyon fontos a személyek kiválasztása azon túl, hogy elsődlegesen a magyar emberek érdekeit kívánjuk képviselni.

Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Mit üzenne azoknak, akik elégedetlenek az Orbán-rendszerrel, működésével, illetve annak programjával?

Keressék a Jobbikot még akkor is, ha az ellenséges médiáknak köszönhetően nem látják pontosan tisztán azt, hogy mit is akar a Jobbik, azt hogy mi a helyzet a Jobbikkal.  Mi anélkül hogy bárkit is kérnénk: legyen tagja a Jobbiknak, segítséget nyújtunk ahhoz, hogy megtegyük helyi szinten azokat a lehetőségeket amik az ellenállás irányába mutatnak.

Továbbá szervezetten tudunk fellépni azokkal a helyi Orbán-bárókkal szemben, akik a szemünk láttára lopják el a vidék vagyonát, akik kastélyokat építenek, gyárakat húznak fel a pénzünkből, az Európai Uniós pénzekből. Akik gyakorlatilag a lopott vagyonból gazdálkodnak…

Közös érdekünk – mindenkinek az érdeke, még annak is aki a Jobbikról más véleményt alkotott az elmúlt időszakban- hogy ezt az ellenállást megtegyük.

Ha ezt nem tesszük meg, akkor ennek az országnak vége lesz.

Legyünk őszinték! Most már ott tartunk, hogy Románia színvonalának ez eléréséről kell beszélnünk és nem a Nyugat-Európa szintjét kell nézni, hiszen az átlag román állampolgár vagyona is a több mint egy átlag magyar állampolgárnak, a minimálbért nem is említve.

 

A riportunk előtt zajlott teltházas fórumokon Sneider Tamást egyöntetűen támogatták, aki új tapasztalatokkal térhetett haza és járulhat a párt vezetősége elé, ami a magyarság érdekeit szolgálja országhatáron innen és túl.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close