Fotó: Jobbik Magyarországért Mozgalom közösségi oldala

Veszélyhelyzetet okoz az egészségügyben a kormány a “rabszolgatörvénnyel”

A munka törvénykönyve módosító indítványának visszavonására szólította fel a beterjesztőket csütörtöki sajtótájékoztatóján Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselő, a parlament népjóléti bizottságának alelnöke, hangsúlyozva, újabb krízist okoz az egészségügyben a “rabszolgatörvény”.

Kiemelte: az egészségügyi és az egészségügyben dolgozókat is nagyon nehéz helyzetbe hozza elfogadása esetén a javaslat, hiszen a szféra munkavállalói már így is túlterheltek, túlhajszoltak, ez pedig gyorsítani fogja a felmondásokat és a pályaelhagyást.
Hangsúlyozta:

nem az a helyzet megoldása, hogy még tovább terhelik az egészségügyben dolgozókat, hanem az, hogy megbecsülést, megfelelő munkakörülményeket  és tisztességes fizetést adnak nekik.

Ezért arra kérte fel az emberi erőforrások miniszterét, hogy értesse meg ezt a problémát a javaslat beterjesztőivel, ha pedig ezt nem sikerül megtennie, mondjon le.
A parlamenti jegyzői és frakcióvezető-helyettesi tisztéről való lemondását kevéssel korábban bejelentő Szávay István ügyéről érdeklődő újságírókkal azt közölte: a vágatlan felvétel ismeretében lehetne valós képet alkotni a történtekről.
 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: