Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke (j2) és Horváth Csaba, a Vasutas Szakszervezet alelnöke (j) a Sándor-palotánál, mielőtt a munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adott át a Köztársasági Elnöki Hivatalnak 2018. december 15-én. MTI/Soós Lajos

A munkahelyeken is folytatódhatnak a sztrájkok – Áder János államfőnél tiltakoztak a szakszervezetek a túlóratörvény ellen

A munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adott át a Köztársasági Elnöki Hivatalnak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szombaton Budapesten.

Kordás László a levél átadásakor tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás parlamenti elfogadásával az államfő kezébe került a döntés. A munkavállalói érdekképviselet azt szeretné, hogy

Áder János ne írja alá a törvénymódosítást,

a munka törvénykönyvének egészéről kezdődjön társadalmi egyeztetés, a szakszervezetek pedig a kormánnyal tárgyalhassanak.

 

 

Amennyiben az államfő nem küldi vissza az Országgyűlésnek a törvénymódosítást, annak hatályba lépésével a munkahelyeken folytatódnak a tiltakozások – közölte Kordás László. A szakszervezeti szövetség vezetője a tartós sztrájkok lehetőségét sem zárta ki, ha nem veszik figyelembe a követeléseiket.

 

MTI

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: