Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Gyomaendrődön történt – Szekrény mögé bújt a rendőrök elől egy férfi mert nem kezdte meg börtönbüntetését

Gyomaendrődön elfogtak a rendőrök egy férfit, aki ellen bírósági elfogatóparancs volt érvényben. Az elítélt háza emeleti fürdőszobájában rejtőzködött. A helyiség ajtaját egy szekrény takarta, de a rendőrök így is rátaláltak.

Egy év hat hónap fogházbüntetésre ítélt férfit fogtak el a rendőrök Gyomaendrődön. A 48 éves R. Imre a kijelölt időpontban nem kezdte meg szabadságvesztése letöltését, ezért a Gyulai Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot adott ki ellene.

 

A Szarvasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának rendőrei olyan információhoz jutottak, hogy a gyomaendrődi férfi egy ideig külföldön volt, de néhány hete hazaérkezett Magyarországra. A nyomozók a Gyomaendrődi Rendőrőrs parancsnokával és munkatársaival 2018. december 12-én 5 óra után elmentek a férfi házához. Az épületet és az udvart is alaposan átkutatták. A ház emeletén, az egyik helyiségben elmozdítottak egy szekrényt, amely mögött egy ajtó volt. Az ajtó a fürdőszobába vezetett, ahol megtalálták a férfit.

A 48 éves R. Imrét elfogták és Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

 

 

police.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: