Fotó: internet

Halálos vonatbaleset történt Szegednél

Halálra gázolt egy férfit a vonat Szegeden kedd este, Szeged és Kiskundorozsma között pótlóbuszok állnak forgalomba, az utasoknak 20-30 perces késésekre kell számítaniuk.

Huber Krisztián, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, az eddigi adatok szerint egy gyalogost sodort el a Budapestről érkező személyvonat kedd este 7 óra előtt Szegeden, a Szabadkai úti vasúti átjáróban. A férfi a helyszínen meghalt.
 

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták.
Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a helyszínelés ideje alatt Szeged és Kiskundorozsma között szünetel a vonatközlekedés. Az utasokat pótlóbuszok viszik majd az érintett szakaszon.
 

Hozzátette: a Budapest és Szeged közötti InterCity (IC) vonatok Kiskundorozsmától indulnak és oda is érkeznek. A balesetben érintett vonat, a Hírös IC várhatóan másfél óra késéssel fut be Budapestre, mert az utasoknak meg kell várniuk a pótlóbuszt és át kell szállniuk egy másik vonatra.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: