Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Magyarországon több mint kétszer annyian szorulnak szociális tüzelőre, mint ahányan kapnak belőle

Magyarországon több mint kétszer annyian szorulnak szociális tüzelőre, mint ahányan kapnak belőle – tudatta a Magyar Szociális Fórum vasárnap kiadott jelentésében.

Az a 372.120 háztartás, amely elvileg 12 ezer Ft-os támogatásban részesülhet, nem biztos, hogy részesül is belőle, mert olyan feltételeket szabtak a segély fejében amely nem a rászorultság elvén alapul.

  • Határidőhöz kötötték az igénybejelentést. Eszerint, aki október 15-ig nem jelezte igényét, eleve kiesik a támogatottak köréből,
  • A pénzt nem lehet a tüzelő kiszállítási díjára fordítani. A szállítási díjat saját zsebből kell fizetni.
  • Nem részesülhet támogatásban az, aki már kapott fűtési támogatást.

 

A MSZF évek óta jelzi, hogy sokan, nagyon sokan kimaradnak a tüzelő-támogatásból, mások pedig kapnak ugyan, de nem eleget ahhoz, hogy kihúzzák a tél végéig.

Ezért üdvözöljük az alapvető jogok biztosának kezdeményezését, hogy „meg kell teremteni azokat a finanszírozási eszközöket, amelyekkel a hátrányos helyzetű önkormányzatok meg tudnak felelni törvényi feladataiknak és a rászorulók valós igényeinek”

áll a közleményben.

 

Az MSZF szerint ezek a finanszírozási eszközök jelenleg nem állnak rendelkezésre maradéktalanul, ezért sok százezer család nem fog részesülni a támogatásban, jóllehet rá szorulna, sőt jogosult is volna rá.

 

„Azt szeretnénk, ha a kormány komolyan venné a családok támogatását, és nem csak konzultációs kérdéseket tenne föl róla, hanem cselekedne is azért, hogy ne kelljen fagyoskodniuk!”

– tartalmazza a Magyar Szociális Fórum vasárnap kiadott közleménye

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: