Résztvevők a munka törvénykönyvének módosítása ellen tartott demonstráción a pécsi Széchenyi téren 2019. január 4-én. MTI/Sóki Tamás

Átadták a szakszervezetek a követeléseik listáját az Orbán-kormány minisztériumának (Január 19-re országos demonstrációt szerveznek)

A szakszervezetek levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a dokumentumban a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek. A levelet Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke adta át kedden Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében a minisztérium egyik munkatársának.

Kordás László, a MaSzSz elnöke az átadást követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormánynak 5 napja van arra, hogy tárgyalódelegációt állítson fel a szakszervezeti követelések meghallgatása érdekében. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a szakszervezetek megkezdik az országos sztrájk szervezését.

Ezzel párhuzamosan azonban a január 19-re meghirdetett országos demonstráció további szervezése is folytatódik

– tette hozzá.

Kordás László kiemelte, a kedden átadott levelet a MaSzSz mellett aláírta a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is.

 

A MaSzSz elnöke a négy pontból álló követeléseik közül példaként említette, hogy

a szakszervezetek célja a munka törvénykönyve egészének felülvizsgálata

a  módosítás visszavonásán túl, a munkavállalói szempontok érvényesítése érdekében. A bérek kérdésében pedig olyan megállapodásra akarnak jutni a kormánnyal, amelynek értelmében

a dolgozók tisztességes munkáért tisztességes bért kapnak.

Ebbe beletartozik a regionális különbségek, illetve a nemek közti bérkülönbségek felszámolása is.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke (b2) nyilatkozik a sajtónak 2019. január 8-án az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete előtt, ahol Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelet adott át. A dokumentumban a munka törvénykönyve módosításának a visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek a szakszervezetek. Mellette Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke (b), Kiss Balázs, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés sajtókapcsolatokért felelős munkatársa és Koreczné Kazinczi Ilona, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetének elnöke. MTI/Bruzák Noémi

Hozzátette, olyan sztrájktörvény kialakítására van szükség, amellyel a dolgozóknak a közszférában és a versenyszférában is nagyobb lehetőségük van megvédeni érdekeiket, így a 2010-ben átalakított sztrájktörvény módosítását szorgalmazzák.
 

A szakszervezetek negyedik követelése pedig “egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes, illetve a korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszaállítása, a megváltozott képességű dolgozók támogatása” – olvasható a miniszterelnöknek címzett levélben.

A szakszervezetek követelései olyan törvényeket érintenek, amely a munkavállalók élet- és szociális körülményeit befolyásolják

– jelentette ki Kordás László.
 

A szakszervezeti vezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy január 19-én a szakszervezetek demonstrációi országszerte délután 15 órakor kezdődnek, pont azért, hogy a tüntetések ne zavarják meg a diákok felvételijét.

Eddig 140 település jelezte, hogy valamilyen formában – tüntetés, félpályás útlezárás – hajlandóak támogatni a szakszervezetek célkitűzéseit.

 

Kordás László az országos sztrájk kérdésénél arra hívta fel a figyelmet, hogy első lépésben fel kell mérni a dolgozók körében a sztrájkhajlandóságot, a sztrájk előkészítése ezt követően indulhat el. Leszögezte, a szakszervezetek törvényes keretek között akarják megszervezni a munkabeszüntetést.

 

Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy elsőként a Miniszterelnökséggel vették fel a kapcsolatot. A Miniszterelnökségtől kapták azt az információt, hogy a miniszterelnöknek címzett levelüket az ITM Honvéd utcai épületében veszik át. Kordás László elmondta, hogy itt az ITM-nél ilyen akcióról nem tudtak, ettől függetlenül a levelet átvették. A dokumentum várhatóan el is fog jutni Orbán Viktor miniszterelnökhöz – fogalmazott a MaSzSz elnöke.

 

MTI

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: