Fotó: internet (A kép illusztráció.)

A költségvetési támogatásokat is érintve az ÁSZ szerint az államkincstár mulasztásokat követett el 2017-ben

A Magyar Államkincstár (MÁK) az ellenőrzési folyamatait a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, azonban 2017-ben az ellenőrzéseket nem az előírt gyakorisággal végezte és egyes esetekben nem dokumentált szabályszerűen – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön, miután lezárta a kincstár 2017. évi vizsgálatát.

Az ÁSZ honlapján elérhető összegzés szerint a MÁK a nem állami humánszolgáltatók fenntartóinak nyújtott költségvetési támogatások ellenőrzését nem dokumentálta szabályszerűen.
 

Az ÁSZ feltárta, hogy a kincstár nem ellenőrizte a köznevelési fenntartókat négyévente, a szociális fenntartókat pedig kétévente legalább egyszer, holott az előírások szerint ez feladata lett volna.
 

Azt is megállapították ugyanakkor, hogy a kincstár a helyszíni ellenőrzéseinél betartotta a jogszabályokban foglaltakat és szabályszerűen intézkedett a támogatás jogosulatlan felvétele esetén.

A kincstár 2017-ben nem töltötte be kontroll funkcióját az államháztartáson kívüli szervezeteknél a köznevelési és szociális feladatok támogatása szabályszerű felhasználása tekintetében

– összegezte a számvevőszék.
Az ÁSZ közölte, hogy a korábbi jelentéseiben tett javaslatok többsége hasznosult, ezáltal a kincstár szabályozottságával, integritásával és pénzügyi gazdálkodásával kapcsolatos kockázatok csökkentek.
 

Az informatikai biztonsági rendszerek tekintetében további intézkedések szükségesek

– hívták fel a figyelmet.

 

A kincstár az intézkedési tervekben korábban meghatározott 37 feladatból 17-et határidőben, 11-et határidőn túl hajtott végre, kettőt részben, ötöt nem hajtott végre, két feladat okafogyottá vált.
 

Az ÁSZ a MÁK elnökének két javaslatot fogalmazott meg, amelyre a szervezet vezetőjének harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.
A kincstár elnöke válaszában már jelezte, hogy megtette a szükséges intézkedéseket a szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében – közölte az ÁSZ.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: