Buszfosztogató bandát kaptak el a tiszafüredi rendőrök

Autóbuszokat fosztogató bandát lepleztek le a tiszafüredi nyomozók, a lopásokkal okozott kár több millió forint.

Kovács Ágnes a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-nek elmondta: három szentmártonkátai férfit kedden, etyeki és mendei társukat csütörtökön fogták el; mindannyian elismerték tettüket.
 

A rendőrök lefoglalták a gyanúsítottaknál talált több száz táblát, műszerfalakat, márkajelzéseket, pénztárgépeket és egyéb, autóbuszokról származó berendezéseket, megállóknál kihelyezett menetrendi tájékoztatókat és rendszámtáblákat- közölte.
 

A tiszafüredi kapitányságon tavaly júniusban indult eljárás lopás miatt. Az ismeretlenek akkor a tiszafüredi buszpályaudvaron álló autóbuszból műszerfalat loptak el, előzőleg pedig a jászberényi pályaudvaron ledes táblákat és a műszerfalból szakszerűen kiszerelt berendezéseket vittek el.
 

A nyomozás alatt számos hasonló esetre derült fény más megyékből is, a lopásokkal okozott kár így több millió forintra emelkedett.
A sajtóreferens arról is beszámolt, hogy

a csapat tagjai általában éjjel jutottak fel a buszokra. Egyebek mellett kapcsolókat, műszerfalakat, digitális kijelzőket, jegykiadó- és pénztárgépet loptak el, de “vittek mindent, ami mozdítható volt”

– fogalmazott.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: