police.hu

Kitört traktor kereke alá esett egy tiszafüredi férfi Tiszaszentimrénél

Egy férfi 2019. február 16-án 17 óra 30 perc előtt Tiszaszentimre külterületén, egy mezőgazdasági területen traktorral közlekedett, amikor eddig ismeretlen okból a jármű bal hátsó kereke kitört, a sofőr kiesett a vezetőfülkéből és a kerék alá szorult.

A bajba jutott maga értesítette ismerősét, de sokkos állapota miatt nem tudta megmondani, hogy pontosan hol történt a baleset. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai is a mentésére indultak, miközben a rendőrök azonosították a pontos helyszínt.

A saras területet megközelíteni csak terepjáró járművekkel lehetett, így az egységek egy rendőrségi szolgálati gépkocsival és a körzeti megbízott saját terepjárójával mentek a sérülthöz. A körzeti megbízott és kollégái érkeztek meg először, akik a mentősök kiérkezéséig a földön fekvő tiszafüredi lakost – a kihűlés megakadályozása érdekében – takaróval betakarták. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a 25 éves férfit, aki az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.

b

 

b

 

Fotók és forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: