Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Magas a számla? Így takarékoskodj otthon

Ma már egy otthonos háztartás elképzelhetetlen konyhai gépek, elektronikai eszközök és egyéb hasznos kütyük nélkül. Ezek azonban egy bizonyos mennyiségű energiát használnak fel a működésükhöz, ezért a magas számla elkerülése érdekében érdemes megfogadni néhány egyszerű trükköt a fogyasztás mérséklése miatt. Az áram mellett a gáz és a víz a másik nagy tényező.

 

Így takarékoskodj a vízzel

A vízfogyasztás minden háztartásban változó, hiszen nagymértékben függ az ott élők létszámától. A gázhasználatnál ez például nem annyira szembetűnő, de a víz esetében jól érzékelhető a különbség a kétszemélyes háztartás és a négyszemélyes között. Ugyanakkor mindannyiukra ugyanazok az elvek vonatkoznak, ha a spórolásról van szó. Elsőként érdemes lecserélni a mindennapi fürdést a zuhanyzásra, hiszen a néhány perces zuhanyzás alkalmával jóval kevesebb víz fogy el, mint egy kád megtöltésénél. Természetesen ez nem vonatkozik a gyermekek fürdetésére vagy abban az esetben, ha éppen egy pihentető fürdőt szeretnél venni egy hosszú nap után. A fogmosásnál és a kézmosásnál sem érdemes feleslegesen folyatni a vizet, mivel ilyenkor rengeteg nem felhasznált víz tűnik el egyszerre. Ha nem tudod megszokni ezt a változtatást, kezd kicsiben, és első lépésként folyasd csak nagyon minimálisan. Ez a mosogatásra is vonatkozik, azonban ekkor nem csak a takarékosság miatt fontos elzárni a csapot, hanem a tányérok és edények tisztaságáért is.

Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Takarékos áram, okos világítás

Egy átlagos háztartásban rengeteg árammal működő eszköz található meg, ami nem csak az alapvető szükségleteket, de a szórakozást is lefedik. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb takarékossági elv, hogy ne égjen olyan helyiségben vagy sarokban a lámpa, ahol senki nem tartózkodik. A takarékosság szempontjából érdemes a hagyományos izzókat LED-es változatokra cserélni, hiszen ezek a klasszikus égőkkel szemben a villamos energia 90 százalékát képesek fénnyé alakítani. Nem muszáj minden szobában kicserélni, de azokban mindenképp, ahol gyakran tartózkodsz. A szórakoztató eszközök, legyen szó TV-ről, DVD lejátszóról, számítógépről, stb, akkor is fogyasztanak áramot, amikor készenléti állapotban vannak. A sok kicsi sokra megy elv alapján ezért érdemes ezeket minden esetben áramtalanítani. Ha nem szeretnél állandóan bajlódni a sok kábellel, vásárolj egy kapcsolóval ellátott elosztót.

Figyelj oda a gázra is!

A háztartások a gázt általában főzésre, sütésre, fűtésre és a meleg víz felmelegítésére használják. A fűtés esetében a téli szezon számláinak nagy részét ez teszi ki, ezért érdemes odafigyelni a gázfogyasztásra. Fontos, hogy a lakásban minden olyan helyiség fűtve legyen, ahol gyakran tartózkodsz, de még azok is, amelyek esetleg nem zárhatóak el. A nem felmelegített szobák kiszívják a meleg levegőt, és így csak feleslegesen pazarlod a gázt. A lakásban ne legyen több 21-22 foknál. Ez az a hőmérséklet, ami kellemes, de nem túl meleget biztosít, és éjszaka tudsz aludni mellette. Napsütéses idő esetében húzd el a függönyt vagy húzd fel a redőnyt, hiszen az így beáramló sugarak növelhetik a melegség érzetét. Nagyon szeles időben ugyanakkor minél jobban szeparáld el a külvilágtól, ezért ha van rolód, ilyenkor tartsd lehúzva.

Sokaknak nem mindegy mennyi a fogyasztói számla végösszege. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Biztosan szükséged van új holmira?

A takarékosságba a tudatos vásárlás is beletartozik. Próbáld meg elkerülni az impulzusvásárlást, ugyanis a pszichológiai kutatások szerint a legtöbb esetben ilyenkor csak valamilyen érzelmi, lelki hiányt szeretnénk pótolni, és valójában nincs szükségünk az adott holmira. Abban az esetben, ha valamit le szeretnél cserélni, mert már régi vagy nem praktikus, nem kell azonnal a boltokba rohanni, hiszen nem sürgős helyzet áll fenn. Várj vele egy-két hónapot vagy akár többet, és idővel biztosan kifoghatsz rá egy kedvezményt. Még a bútorboltok is tartanak ideiglenes, szezonális akciókat, így sokkal olcsóbban hozzájuthatsz a kinézett áruhoz. Másik esetben érdemes feltenni magadnak a kérdést, hogy valójában szükséged van-e az adott holmira, berendezésre. Példának okáért az egyik ilyen kategóriát a konyhai kisgépek képezik. Gyakran vásárolunk gofrisütőt, melegszendvics készítőt, extra kávéfőzőt, turmixgépet, stb, miközben a nagyját szinte alig használjuk, és csak feleslegesen foglalja a helyet.

Korszerű berendezések

Mivel az elektronikai berendezések nagy részét képezik a háztartásoknak, a hosszú távú megtérülés esetében érdemes korszerű, energiatakarékos készülékekre beruházni. A mosógép és a mosogatógép példának okáért nagy mennyiségű energiát használ fel a berendezés fenntartására, a víz felmelegítésére. A zöldebb, innovatívabb hatás érdekében vásárolhatunk A+ vagy A++ gépeket.

 

Az otthoni takarékoskodás apró lépésekben kezdődik, és nem is kell azt gondolni, hogy ebben a témában el kell menni a végletekig. Bőven elég, ha a téli szezon során nem tartasz olyan meleget a szobában,  hogy rövid ujjú pólóban kelljen lenned. Figyelj még oda a vízfogyasztásra és áramtalanítsd az éppen nem használt elektronikai berendezéseket.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: