Nagyobb kártérítést követelnek a vasúti késések után

A MÁV hivatalos adatai alapján tavaly 21 ezer esetben késtek a vonatok, szinte minden héten vannak akár egyórásnál nagyobb késések, és volt olyan szerelvény is, amely szeptemberben 240 perccel a menetrend szerinti idő után érkezett meg.

Gréczy Zsolt, a DK ellenzéki országgyűlési képviselője, szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: azt javasolják, hogy az egyórásnál nagyobb késések esetén az utasoknak járó kártérítés a jegy árának negyedéről felére emelkedjen, másfél órásnál nagyobb késésnél az ár háromnegyede, több mint kétórás késés után pedig a teljes ár járjon vissza.

 

Azt is javasolják, hogy a késést ne az utasoknak kelljen bizonyítaniuk, hanem a kártérítést egyszerűen, a jegyek felmutatásával, elektronikus beküldésével lehessen igényelni.

 

Gréczy Zsolt megjegyezte: a MÁV hivatalos adatai alapján tavaly 21 ezer esetben késtek a vonatok, szinte minden héten vannak akár egyórásnál nagyobb késések, és volt olyan szerelvény is, amely szeptemberben 240 perccel a menetrend szerinti idő után érkezett meg.

 

A DK emellett azt is szeretné elérni, hogy a mozgásukban korlátozottaknak kérés nélkül is álljon rendelkezésre segítség a nagyobb állomásokon.

 

Az ellenzéki párt szóvivője kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, az “Állami Számvevőszék Orbán Viktor ostoraként működik”, szerinte azonban ez a “durvaság” csak azt eredményezi, hogy az ellenzék egyre elszántabb lesz.

 

További reakcióiban megerősítette: a DK Karácsony Gergelyt támogatja a főpolgármester-jelölti előválasztáson, majd megjegyezte, szerinte nincs olyan alternatíva, hogy az LMP által támogatott Puzsér Róbert nyer az őszi voksoláson.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: