Forrás: Youtube videó

Nem telt el egy év, újra úgy balesetezett egy román sofőr, hogy élőben közvetítette az esetet

Tavaly májusban szintén vendégmunkásokat szállító Maros megyei kisbusz szenvedett balesetet Ceglédbercelnél, melyben kilenc ember vesztette életét. Azt a balesetet is a sofőr élőben közvetítette. Feltehetően azért nem vette észre a szembe közeledő teherautót, mert a telefonjára figyelt. A román belügyminisztérium és a rendőrség ezután kampányt indított az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen, de úgy tűnik nem jártak nagy sikerrel.

Élőben közvetítette egy balesettel végződött előzését az A3-as észak-erdélyi autópályán egy romániai kisbusz sofőrje

– közölte kedden a Mediafax hírügynökség.

 

A kisbusz hétfőn délelőtt külföldön dolgozó román vendégmunkásokat szállított Maros megyébe, és a Kolozsvár mellett elhaladó autópályán egy nyerges vontató előzésébe kezdett. A romániai hírtelevíziók által is bemutatott felvételen látható, hogy a kisbusz a menetirányokat elválasztó szalagkorlátnak csapódik, aztán felborul.
A balesetben a sofőr és a jármű négy utasa megsérült.
Íme a videó az esetről:

 

Emlékezetes, hogy tavaly májusban szintén vendégmunkásokat szállító Maros megyei kisbusz szenvedett balesetet Ceglédbercelnél, melyben kilenc személy vesztette életét. Azt a balesetet is a sofőr élőben közvetítette. Feltehetően azért nem vette észre a szembe közeledő teherautót, mert a telefonjára figyelt.
A ceglédberceli eset után a román belügyminisztérium és a rendőrség kampányt indított az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen.
 

A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben használják a telefonjukat. Ha pedig a vezető a felszólítást követően sem teszi félre a telefont, azonnal jelentsék a segélyhívószámon. A rendőrség egy petíció aláírására buzdított, melynek azt a címet adták: Stop a volán mellőli élő Facebook-közvetítésekre! Lájkold az életet! – közölte az MTI.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: