A Tiszára tervezett nyaralóhajók egyike. MTI/Bruzák Noémi

Állami pénzből tettek jachtra is alkalmas vizsgát az agrártárca vezetői

Állami pénzből szerzett kishajóvezetői vizsgát az agrártárca több vezető tisztségviselője – számolt be a Népszava. Miközben a kormány a köztisztviselői létszámcsökkentésre hivatkozva márciusban több kishajózási vizsgaközpontot is bezárt, a laphoz eljutott dokumentumból kiderült: agrárminisztériumi vezetők – köztük jelenlegi és volt államtitkár-helyettesek – ingyenesen végezhettek el kishajó-vezetői tanfolyamot, sőt, a vizsgadíjukat is a magyar adófizetők állták.

Információjuk szerint adófizetői pénzen szerezhette meg a jogosítványt Szinay Attila jogi és igazgatási helyettes államtitkár, Ugron Ákos Gábor volt helyettes államtitkár, jelenleg a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, illetve a tárca környezetvédelmi és titkársági referense is.

 

 

Az agrártárca ugyan nem reagált a Népszava kérdéseire, a lap azonban elért egy volt minisztériumi vezető tisztségviselőt, aki szintén szerepelt a listán. Ő elismerte: valóban az állam fizette a tanfolyami és vizsgadíját, ám ez esetében indokoltnak tűnik, mivel annak idején ő felelt a halőrök munkájáért, s mivel a halőröknek is kellett ilyen vizsgát tenniük, így természetesnek tűnt, hogy őt is „beiskolázzák”. Hozzátette: távozásakor nem merült fel, hogy a tanfolyam díját vissza kellene fizetnie, de – közölte – ha érkezett volna ilyen kérés, akkor természetesen visszafizeti a díjat. A lap emlékeztet, az adófizetői pénzből megszerzett képesítéssel nem csupán halőri motorcsónakot, de kisebb jachtot is el lehet kormányozni.

A minisztérium a balatonfüredi Agilis-Pákász Bt-vel kötött szerződést a képzésre, ám a pontos költségekről nem szólt a cikk.

Egy kelet-magyarországi cég 65 ezer forintot kér a hasonló képzésért, amihez a 40 ezer forintos vizsgadíj, további 30 ezer forintot pedig különféle dokumentumokra és orvosi vizsgálatokra szednek be. Az Agilis-Pákász Bt. korábban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóságával kötött szerződést, amelynek értelmében három igazgatósági tagot összesen 840 ezer forintért képeztek ki, ami személyenként 280 ezer forintot jelent. Vélhetően tehát ennyiért vállalták az agrártárca munkatársainak képzését is. Abból a szerződésből egyébiránt kiderült, hogy a megbízó nemzeti park e munkák elvégzésére támogatói szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a munkák pénzügyi fedezete pedig uniós pályázati támogatásból biztosított.

 

 

Forrás: hellodelsomogy.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: