Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Fel kell matricázni a nagycsaládosoknak az autójukat ha állami támogatást szeretnének arra kapni

A matrica mérete még nem egyértelmű, de aki élni szeretne a maximum 2,5 milliós támogatás lehetőségével az ingyen reklámhelyet kell, hogy biztosítson hosszú évekre a kormány számára a gépjárművön.

Tegnap Novák Katalin államtitkár tisztázta, estére pedig a Közlönyben is megjelent a legalább három gyermeket nevelő nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló kormányrendelet – tudatta a HVG.

 

Mint írták, a szöveg – mely jórészt az eddig csepegtetett részleteket foglalja össze – érdekes adalékként a támogatással szerzett gépkocsik fellogózását írja elő. Az autókereskedőnek ugyanis az adásvételi szerződés vagy a pénzügyi lízingszerződés megkötésekor a megszerzett megfelelő befogadóképességű – értsd: hétszemélyes – személygépkocsit a Közlöny szerint a már az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján közzétett „Családbarát Magyarország” logóval kell ellátnia, és ennek a költsége is őt terheli.

Ennek viszont a veszélye az, hogy a kereskedők beépíthetik a gépjárművek áraiba a felmerült plusz költségeket akár egy fényezést díját megnövelve.

 

A jelölést legalább 3 évig kell a gépkocsin tartani, akárcsak az állami támogatással vásárolt gépjárművet, amely ez idő alatt nem alakítható át, és nem is értékesíthető.

 

A Közlöny információi nem szólnak arról, hogy mekkora is lesz ez a bizonyos logó, és milyen technikával kerül fel a gépjárművekre. Az viszont biztos, hogy meg kell jelölni a kormányzati támogatást.

 

Fontos!

Az államtitkár a következőket emelte ki az igénylés kapcsán:

• a támogatás 2022. december 31-ig igényelhető
• a támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki, a maximum 2,5 millió forint
• a támogatást csak egyszer lehet igénybe venni, és nem kell előre kifizetni a 2,5 millió forintot, hanem ezt közvetlenül a Magyar Államkincstáron keresztül utalják majd a kereskedőnek
• egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után
• harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít
• a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek életkortól függetlenül számítanak
• az autót nemcsak klasszikus adásvételi szerződéssel, hanem zárt végű lízingszerződéssel is meg lehet vásárolni
• az igénylőnek – vagy házastársának, illetve élettársának – B típusú vezetői engedéllyel kell rendelkeznie
• kizárólag személyautóra lehet igényelni a támogatást, lakóautóra például nem
• az autó árának viszont nincs felső határa
• három évre elidegenítési tilalmat jegyeznek be a járműre, azaz három évig nem lehet eladni
• a támogatás igényléséhez igazolást kell kérni a jogosultságról a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatain vagy kormányablakokban, ezután hat hónap áll rendelkezésre, hogy megkössék az adásvételi szerződést.

 

Jól gondolja meg, mert a támogatást késedelmi kamattal együtt vissza kell fizetni:

Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

• ha a nyilatkozat nem felelt meg a valóságnak
• ha az igénylő nem jegyezteti be az elidegenítési tilalmat
• ha három éven belül a házastársi vagy élettársi kapcsolata megszűnik, és a gyerekek elhelyezése után már nem számít nagycsaládosnak a korábbi igénylő
• ha azt örökbefogadott gyerek után állapították meg, de a támogatás igénylésétől számított két éven belül felbontják az örökbefogadást.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: