Miért fontos a jó abroncs? Mert az élet nem törésteszt!

A járművek kerekenként megközelítőleg egyetlen tenyérnyi felületen érintkeznek a talajjal, így ezen a hozzávetőleg 200 cm2 felületen kell kialakítani az irányítás és a sebességváltozás minden szükséges erőhatásának megfelelő feltételeit – hívta fel a figyelmet a Magyar Gumiabroncs Szövetség.

A széles méret, ár és minőségbeli kínálatból nem könnyű feladat kiválasztani az adott felhasználó számára ideális abroncsokat. Ami biztos: nem érdemes bizonytalan, kétes eredetű, például ismeretlen távol-keleti importból származó abroncsokat vásárolni. Ne vegyünk használt gumiabroncsot sem, még akkor se, ha szemmel láthatóan jó állapotban vannak.

“Nyugdíjas, német háziorvosé volt, szinte nem is használta.”

– olvashatjuk gyakran a hirdetésekben.  Az ilyen abroncsoknak olyan belső, szemmel nem látható rejtett hibái lehetnek, amelyek akár életveszélyes helyzetet is eredményezhetnek.

 

Vásárláskor érdemes kikérni a gumiabroncs-szervizes munkatárs véleményét. Vegyük figyelembe az autó típusát, az autógyártó cég méretre vonatkozó ajánlását, a közlekedési szokásokat, és azt, hogy milyen körülmények között, mennyit autóznak a nyári időszakban!

 

Válasszunk szakműhelyt! Egy kereket otthon is ki lehet cserélni, de az abroncsnyomás-ellenőrző rendszert (Tire Pressure Monitoring System, TPMS) nem tudjuk otthon kalibrálni, mint ahogyan centrírozni sem tudunk megfelelő berendezések nélkül. A gumiabroncsok tulajdonságainak kihasználását és az élettartamukat is befolyásolja a futómű megfelelő beállítása is- tájékoztattak az MTI/OS közleményükben.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: