Fotó: internet

Nem fogadta el a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényt a szerb parlament

A kétszázötven tagú szerb parlament mindössze nyolc tagja szavazott igennel a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényre kedden, míg 121 képviselő ellenezte a javaslatot, így a jövőben sem szól jogszabály arról, hogy mekkora összeg is járna az észak-szerbiai tartománynak az országos költségvetésből.

A 2006-os szerb alkotmány értelmében törvényben kell szabályozni a Vajdaság finanszírozását, de ilyen jogszabály most először került a parlament elé. A jelenlegi gyakorlat szerint az ország egész területén beszedett adó a központi költségvetést gyarapítja, ebből járna 7 százalék a Vajdaságnak, ami az erre vonatkozó törvény meghozásának hiányában elmarad.
 

Az alkotmányban foglaltak szerint 2008 végéig kellett volna elfogadni a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényt, de sem akkor, sem azóta nem mutatkozott politikai szándék ennek a jogszabálynak az elfogadására – emelte ki Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerb parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek a keddi szavazás után.
 

 

Mint mondta: az utóbbi tíz évben a VMSZ folyamatosan rámutatott ennek a törvénynek a nélkülözhetetlenségére, “elsősorban nem is a tartományi autonómia megvalósulása, mint inkább az alkotmányosság tiszteletben tartása és a jogállamiság miatt”.
 

2009-ben, amikor a tartománynak járó eszközöket követelte a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Demokrata Párt vezette akkori kormánykoalíció “megbüntette” a VMSZ-t azzal, hogy Szabadkán “magyartalanította” az önkormányzatot, vagyis eltávolította a városvezetésből a VMSZ-es politikusokat, Zentán pedig menesztette a magyar polgármestert – mutatott rá a politikus. Azóta kormányváltás történt, és 2014-től olyan, jelentős vajdasági projekteket pénzelnek országos költségvetési eszközökből is, amelyekre korábban semennyi pénz nem jutott – tette hozzá. Példaként a szabadkai kerülőút és a szabadkai Népszínház megépítését hozta fel Pásztor Bálint.
 

A VMSZ frakcióvezetője szerint a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény újabb vitája előtt ismét módosítják majd a szerb alkotmányt. Addig is – hangsúlyozta – a VMSZ feladata az, hogy “minden költségvetési vita alkalmával mindent megtegyünk annak érdekében, hogy minél több vajdasági projektet pénzeljenek”. A törvényre pedig azért van szükség – tette hozzá -, “mert jó lenne, ha nem kellene minden évben a költségvetési vita során ezekért az összegekért küzdeni, hanem világos és kiszámítható alapokra helyeződne a tartomány finanszírozása”.
 

A VMSZ kedden megszavazta a törvénytervezetet annak ellenére, hogy a Szerb Haladó Párt által vezetett kormánykoalíció tagja, a javaslatot pedig az ellenzéki Vajdasági Szociáldemokrata Liga nyújtotta be. Pásztor Bálint rámutatott, hogy pártja azért szavazott koalíciós partnereivel szemben a törvényjavaslatra, mert korábban sem szavaztak sosem a Vajdaság érdekei ellen. Véleménye szerint ez nem fogja befolyásolni a VMSZ és a legnagyobb szerb párt koalícióját, illetve jó kapcsolatát, mert

“ellentétben a 2009-es helyzettel, a jelenlegi koalíciós partnereink értik és méltányolják azt, hogy mi vajdasági pártként nem vagyunk hajlandóak a Vajdaság érdekei ellen szavazni”.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: