police.hu

Több érdekes ügy végére tettek pontot az elmúlt hetekben a jászberényi zsaruk

A legkisebb településen is vigyázzák a polgárok értékeit és nyugalmát, védik az itt lakókat. Tóth Péter ezredes, a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, bűnügyi helyettese kicsit fáradt, nehéz napokon van túl.

A Valentin-nap egyik utóhatásaként február 19-én a jászberényi zsaruk elfogtak egy párost.

– A komáromi és a tatai kollégák is körözték őket, hasonló csalások gyanúja miatt, mint amilyeneket a mi területünkön, egy jászapátiban levő szálloda sérelmére követtek el – ismertette Csurgó Lajos alezredes, a Jászberényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. – Egy szerelmespár, a tatai B. Dávid (22) és a tatabányai S. Mária (19) február 14-én, internetes foglalás után jelentkezett be a hotelbe azzal az opcióval, hogy helyben fizetnek. Ki sem mozdultak a szobájukból, nem beszéltek senkivel, csak étkezni jártak le a szálloda éttermébe. A negyedik éjszaka eltöltése után, február 19-én a hotel vezetője vacsora közben megkérte a férfit, hogy rendezzék a számlát, lejárt a türelmi idő. Elnézést kértek, és közölték, hogy felmennek a szobájukba pénzért, ehelyett azonban összecsomagoltak. Mint később kiderült, direkt kevés holmival érkeztek, és megpróbáltak észrevétlenül, fizetés nélkül lelépni. A trükk nem vált be, a recepciós észrevette a szökést. Az igazgató autóval ment utánuk, meglátta őket, és rendőrt hívott. A járőrök az igazoltatás során megállapították, a pár mindkét tagja szerepel a körözésben, a férfit két-, a nőt egy rendbeli csalás miatt kerestették a komáromi és a tatai nyomozók ugyanilyen, az interneten lefoglalt, de potyázós szállodázás miatt. A Jászberényi Rendőrkapitányság csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított ellenük eljárást, szabadlábon védekeznek.

Csurgó Lajos alezredes
Csurgó Lajos alezredes

A zsaruk január 29-én is sikeres felderítést könyvelhettek el. Kora reggel tett feljelentést egy jászladányi asszony: előző éjjel valaki felfeszítette a fészere ajtaját, ahonnan mikrohullámú sütő, fűnyíró, kábeltévés beltéri egység és szerszámok tűntek el. De még a vízóraakna fedelét is ellopta. A zsákmányt a tolvaj a fészerben talált kézikocsival vitte el, amire még feldobott pár zsák fűrészport is, aminek télen nagy keletje van a környéken. A zsaruk is ezen a nyomon, a fűrészporén kezdték el a felderítést. Szó szerint, ugyanis a környék feltérképezésekor olyan nyomokat találtak, ami arra utalt, az egyik zsák kiszakadt, és az elhullajtott por gyakorlatilag a tolvaj házáig vezette a zsarukat. Egy 15 éves helyi fiú vitt el mindent, két zsákkal már el is adott a fűrészporból, a többi eltűnt tárgy a házukban volt. De máshonnan is lopott fűrészport, összesen 15 zsákkal, ezek értékesítéséből pótolta a zsebpénzét. Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, szabadlábon védekezhet.

 

 

– Február elején fejeztük be a nyomozást egy sorozat jellegű ügyben is. A tolvaj, akár a mesében a maci a málnaültetvényre, ugyanazon a portán járt többször is – folytatta Csurgó alezredes. – A jászárokszállási M. Roland (44) tavaly július 14. és augusztus 4. között többször betört Jászárokszálláson egy lakatlan házba. A férfi ismerte a tulajdonost, dolgozott nála alkalmi munkásként, udvart takarított, gyümölcsöt szedett. Tudta, a házban érték nincs, de a gazda ott tárolja a bort és a pálinkát. Hetente egyszer, hajnalonként betört a házba, ahonnan a sértett szerint 17 üveg meggybor, 20 üveg pálinka és több üveg sör tűnt el. A tolvajt sikerült azonosítani. A férfi beismerte, ő járt rá a házi készletre, de azt állította, csak a bort vitte el, minden alkalommal két-két üveggel, amit azonnal el is fogyasztott otthon. Igazságügyi vegyész szakértőt rendeltünk ki, aki megállapította, az M. Rolandtól lefoglalt üvegek között néhányban pálinka nyomait lehetett kimutatni, amit a sértett főzetett az egyik helyi lepárlóban. A szabadlábon védekező férfi ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Jászberényi Rendőrkapitányság az iratokat átadta az ügyészségnek.

VÉGH ATTILA

FOTÓ: BÉRES MÁRTON, RENDŐRSÉG

 

 

Forrás: Zsaru Magazin/police.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: