Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Utcai autóversenyek, vagy egyszerű gyorshajtások Kisújszálláson? Úgy hírlik egy súlyos sérüléssel járó baleset is hasonló esetből adódhatott

Az utóbbi időben sokan panaszkodnak  Kisújszálláson, hogy esténként utcai versenyzés folyik az egykor csendes kisváros utcáin.  A múlt hét hétvégéjén történt súlyos sérüléssel járó baleset okaként a városban pedig többen szentül hiszik, hogy pont ilyen féktelen hajsza lett az okozója.

A lakosság felháborodása egyre nagyobb, és a Vidék.MA hírportálunk úgy döntött utána jár a dolgoknak.

Az utolsó csepp?

Nyílt titok a nagykunsági település számára, hogy a múlt héten szombaton súlyos sérülést történt az esti órákban Kisújszállás belterületén a Széchenyi úton, amelyről maga a Rendőrségi Útinformációs Rendszer is tájékoztatást küldött. Információink szerint az immár szokásos esti duhajkodásban a városi sebességhatárt jelentősen túllépve az egyik gépjármű elütött egy hölgyet aki a lábain (mind a kettőn) többszörös töréseket szenvedett és ezáltal súlyos sérülésekkel került kórházba.

A sérült állapotát jól jelzi, hogy a hírportálunkhoz jutott információk szerint az adott személyre még több műtét vár az elkövetkezendőkben. (A helyiek már arról is beszéltek, hogy az adott illető elhalálozott, amelyre szintén rákérdeztünk – a helyzet tisztázását tekintve – a hatóságtól, de válasz cikkünk megírásáig nem érkezett kérdéseinkre.)

 

 

Elég volt!?

A múlt heti esetet követően egy lakos szinte szószólóként megelégelve a helyzetet, az alábbiakban számolt be közösségi oldalán a városban mára eluralkodott állapotokról amely nyílt titokként megy végbe főként a nyílegyenes és hosszasan húzódó Széchenyi és Deák Ferenc utcákon, ahol hírportálunk is megírta már a balesetveszélyt úgy fényes nappal, ahogy az éjszakai órákban is. (Igaz médiánk cikkére akkor a 4-es főúton történt baleset teljes útzára adott apropót. A helyzet viszont azóta is változatlan, pedig közel fél év telt el csak azt a beszámolónkat tekintve.)

 

“DRÁGA KISÚJSZÁLLÁSI LAKOSOK MOST LETT ELEGEM ! SZÓVAL AZT HISZITEK VICCBŐL RAKOM KI EZEKET A POSZTOKAT !!! MINDENKI HALLGAT ! VÁRJÁTOK A CSODÁT HOGY TÖRTÉNJEN VALAMI EZ ÜGYBEN ! NEM GONDOLJÁTOK HOGY EZ A PROBLÉMA A SZÁGULDOZÁSSAL KIS VÁROSUNKBAN VESZÉLYT JELENT CSALÁDTAGJAINKRA ???? ÉBRESZTŐ !!!!! KÖZÖS PROBLÉMA ! SOROLHATNÉK IDE EGY PÁR EMBERT A GYORSHAJTÓK SORAIBA ,! DE MOST KONKRÉTAN 2 EMBERE FÓKUSZÁLUNK ! BÁRKI INFORMÁCIÓT HALLGAT EL LAPÍT AZ IS ÉBREDJEEEEN !!EZ KELL??”

-került fel az internetre annak a videónak leírása, ami egy őrült száguldozásról szólt az elmúlt napokban a településen:

 

Válasz nélküli kérdések

Portálunk próbálta megkeresni az illetékes hatóságot még március 27-én kelt online küldött levelében, amelyre cikkünk megjelenéséig visszajelzés és a súlyos baleset kapcsán tett kérdéseinkre válasz, illetve megerősítés nem érkezett. (Frissítés: A hatósági választ itt olvashatják el.)

 

Többek között arra voltunk kíváncsiak a helyiek kedélyét megnyugtatva: a súlyos sérülést szenvedett hölgy állapota jelenleg milyen, illetve az hogyan befolyásolja az őt elütő sofőr ügyét. (Egy súlyos sérülés kapcsán teljesen más következménye lehet az esetnek, mint egy haláleset kapcsán.) Rákérdeztünk arra is, hogy a gyorshajtás hivatalosan is felmerült-e okozati tényezőként a balesetnél.

Tovább érdeklődtünk, hogy lesz-e ellenőrzési hullám a városban (és a megye több útvonalát érintve) a további eseteket megelőzve, illetve a Speedmarathon helyszíneit is igyekeztünk hasznos tanácsokkal bővíteni.

 

 

 

A kérdés viszont hosszú hetek és hónapok óta a kisújszállási lakosság biztonságérzete szempontjából ugyanaz:

Meddig tűri még a lakosság a településen uralkodó állapotokat, és mikor tesznek a kialakult helyzet ellen az illetékesek?

 

Tovább súlyosbítja a városban uralkodó helyzetet, hogy információink szerint már a téli időszakban is – a hó leesésével – kézifékes kanyarodásokat próbálgattak többen balesetveszélyes szituációkat teremtve a városban mind első kerekes, mind hátsó kerék meghajtású autóikkal. (Például sokan láthatták a Téglagyár-Deák Ferenc utca kereszteződésénél azt az Opelost, aki kicsúszott a főútra, majd a Deákon végig “S” alakzatban cikázott. Illetve említhetnénk a széthullóban lévő autóktól a luxusautókig a sort akik próbálgatták a lóerőket és tudásukat.) A jó idő beköszöntével pedig lásd a fent említett száguldozásokat, amelyet sokszor párban, utcai versenyként használnak ki egyesek a széles belvárosi utakon.

 

Ráadásul úgy tudjuk, hogy a gyorshajtók maguk is dicsekednek a közösségi oldalakon tetteikkel, annak következményeivel pedig eddig nagyon úgy tűnik nem kellett számolniuk. Vajon meddig? Minek kell ahhoz bekövetkeznie, hogy a város közútjai ne versenypályák legyenek?

 

 

Cikkünk folyamatosan frissül amint új és releváns információk jelennek meg az esettel kapcsolatban. Úgyszintén várjuk a lakosság meglátását és észrevételeit a videkmainfo(kukac)gémailpontcom email címünkre, vagy hírportálunk közösségi oldalára küldött üzenetek formájában is.

 

 

Frissítés

A hatóságtól kérdéseinkre válasz érkezett, hiszen mindannyiunk érdeke a balesetek megelőzése.

Kisújszállás – Mindannyiunk érdeke, hogy megelőzzük a közlekedési baleseteket, és elejét vegyük a közúti tragédiáknak!

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: