Képünk illusztráció Fotó: sikerado.hu

Már az Europol is nyomoz abban az ügyben, amelyben több milliárdos költségvetési csalás és pénzmosás a gyanú

Ötmilliárdos költségvetési csalás, illetve egymilliárdos pénzmosás ügyében hallgattak ki hat gyanúsítottat a közelmúltban – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken közleményben.

A hatóságok letartóztattak, illetve bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy kiterjedt üzleti hálózattal rendelkező cégtulajdonost, a bűncselekményben gyaníthatóan közreműködő fiát, a társaság ügyvezetőjét és még három gyanúsítottat.
 

A nyomozás adatai szerint az elkövetők a munkavállalókat színlelt módon alvállalkozóknál jelentették be a valós fizetésüknél kisebb összegre, így járulék, áfa és egyéb adónemek meg nem fizetése miatt összesen mintegy ötmilliárd forint kárt okoztak, ami nemcsak a költségvetésnek, de a munkavállalóknak is hátrányos a későbbi táppénz, illetve nyugdíj megállapításakor.
 

A megalapozott gyanú szerint a színlelt ügyletek hasznából a gazdasági társaság több mint egymilliárd forintot osztalékként egy, az érdekeltségi körébe tartozó ciprusi cégnek utalt, majd kölcsönként feltüntetve továbbutalták a pénzt egy szintén hozzájuk köthető spanyol vállalkozásnak. Pénzmosásra utal, hogy a bűncselekményből származó vagyont bankon átfuttatva igyekeztek legalizálni.
 

A pénzügyi nyomozók a magyar, illetve külföldi gyanúsítottakat bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és pénzmosás miatt hallgatták ki.

A gyanúsításban szereplő cselekményekért akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható.
 

A nyomozás az Europol segítségével zajlik. A NAV nyomozói magyar és külföldi vagyontárgyakat – tizenhat spanyol és öt olasz ingatlant, továbbá magyarországi lakóparkot, társasházat, járműveket, követeléseket – zároltak az európai bűnüldözési, ügyészségi és vagyonvisszaszerzési szervezetek együttműködésével. Ennek köszönhetően a bűnös vagyonból származó értékeket már nem lehet eladni, megterhelni. A zárolt vagyonnal a keletkezett kár teljes egészében megtérülhet. A büntetőeljárás végén, a bíróság dönthet majd arról, hogy a több mint húszmilliárd forint értékű vagyon mekkora részére vonatkozzon vagyonelkobzás, illetve pénzbírság.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: