Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

7 személyes családi autókról – Elidegenítési tilalommal és az állami támogatósról szóló hátsó szélvédőre kihelyezett reklámmatricával számolhatnak a családok

Érdemes megnézni kik a jogosultak, és min múlhat akár az állami támogatás kamatos kamattal való visszafizetése.

A Családbarát Magyarországért feliratú matricákkal látják el a nagycsaládosok autóvásárlási programja keretében megvásárolt személyautókat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin ismertetése szerint azt kérik azoktól a családoktól, akik élnek a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatás lehetőségével, hogy helyezzék el a programot népszerűsítő matricát az új, legalább hét személyes autó hátsó szélvédőjén.
 

Közölte, előzetes becsléseik szerint a következő 12 hónapban mintegy 10 ezer nagycsaládnak tudnak segítséget nyújtani. Hozzátette: idén 5, jövőre pedig mintegy 10 milliárd forintot biztosítanak, illetve terveznek a költségvetésben, így minden jogosult igénybe is tudja venni a támogatást – közölte az MTI.
 

A program szélesebb körű ismertetésére színes szórólapot is kiadtak, ezen egyebek mellett az igénylés feltételei szerepelnek, melyet Vidék.MA hírportálunkon már közzétettünk az alábbiak szerint:

 

Állami támogatás kamattal visszafizetve?

Az is tudni, hogy az állami támogatásért cserébe az autókat fel kell matricáztatni.

 

Fontos!

Az államtitkár egy korábbi közleményében a következőket emelte ki az igénylés kapcsán:

• a támogatás 2022. december 31-ig igényelhető
• a támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki, a maximum 2,5 millió forint
• a támogatást csak egyszer lehet igénybe venni, és nem kell előre kifizetni a 2,5 millió forintot, hanem ezt közvetlenül a Magyar Államkincstáron keresztül utalják majd a kereskedőnek
• egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után
• harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít
• a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek életkortól függetlenül számítanak
• az autót nemcsak klasszikus adásvételi szerződéssel, hanem zárt végű lízingszerződéssel is meg lehet vásárolni
• az igénylőnek – vagy házastársának, illetve élettársának – B típusú vezetői engedéllyel kell rendelkeznie
• kizárólag személyautóra lehet igényelni a támogatást, lakóautóra például nem
• az autó árának viszont nincs felső határa
• három évre elidegenítési tilalmat jegyeznek be a járműre, azaz három évig nem lehet eladni
• a támogatás igényléséhez igazolást kell kérni a jogosultságról a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatain vagy kormányablakokban, ezután hat hónap áll rendelkezésre, hogy megkössék az adásvételi szerződést.

 

 

Jól gondolja meg, mert a támogatást késedelmi kamattal együtt vissza kell fizetni:

• ha a nyilatkozat nem felelt meg a valóságnak
• ha az igénylő nem jegyezteti be az elidegenítési tilalmat
• ha három éven belül a házastársi vagy élettársi kapcsolata megszűnik, és a gyerekek elhelyezése után már nem számít nagycsaládosnak a korábbi igénylő
• ha azt örökbefogadott gyerek után állapították meg, de a támogatás igénylésétől számított két éven belül felbontják az örökbefogadást.

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: