Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Ön is megérezte? A KSH szerint márciusban is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése (377 100 forint az átlagkereset)

Márciusban 10,2 százalékkal, 367 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növekedés huszonhatodik hónapja, 2017 februárja óta kétszámjegyű.
A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 377 100 forint volt az átlagkereset, 9,1 százalékkal több a tavaly márciusinál.
 

A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 244 200 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 251 600 forint volt.

 

Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,0 százalékkal nőttek a keresetek, a bruttó átlagkereset 352 200 forint, a nettó átlagkereset 234 200 forint volt.
A márciusi 3,7 és az első negyedéves 3,2 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 7,1 illetve 7,6 százalékkal emelkedtek.
 

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a vállalkozásoknál 11,6 százalékkal, a költségvetési szférában 2,5 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset és 384 ezer 800, illetve 362 ezer 300 forintot tett ki.
 

A feldolgozóipari 13,6 százalékoshoz hasonló 13,7 százalékkal emelkedtek a keresetek az építőiparban is, de az előbbi 390 ezerre nőtt míg az utóbbi 279 ezer forintra emelkedett márciusra. Az infokommunikáció területén 671 ezer forint, a pénzügyi biztosítási szektorban 534 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset márciusban, ami 15,4, illetve 4,2 százalékos növekedésnek felel meg.
 

Az oktatásban 4,0, az egészségügyben 5,0 százalékos emelkedés eredményeként 325 ezer, illetve 340 ezer forint volt a márciusi átlagkereset.
 

A teljes munkaidőben alkalmazottak száma 101 ezerrel 3,08 millióra nőtt tavaly március óta, a vállalkozásoknál 104 ezerrel nőtt a létszám, a költségvetési szerveknél csökkent. A közfoglalkoztatottak száma 36 ezerrel, 97 ezerre csökkent.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: