Fotó: Béli Balázs

Szolnok és Jászberény is érintett lehet- Mivel nemzeti ügy, ezért megadóztatnák a nagy arányban külföldi munkavállalókat foglalkoztató multikat Magyarországon

Idegenrendészeti különadó bevezetésére tesz javaslatot a Jobbik – jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Stummer János, a párt alelnöke.

Közölte: frakciótársával, Z. Kárpát Dániellel együtt még a nap folyamán benyújtják indítványukat a parlamentnek, amellyel azokat a legalább 250 embert foglalkoztató cégeket sújtanák, amelyekben az alkalmazottak több mint tíz százaléka származik Európai Unión kívüli államból.
Stummer János hozzátette, kezdeményezik, hogy az e rátánál több külföldit alkalmazó cégeket kötelezzék a munkáltatók által a dolgozók után befizetett járulékok felére rúgó büntetőadó megfizetésére. Azzal indokolt: pártja már többször felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországnak nem keleti vendégmunkásokra, hanem nyugati bérekre van szüksége.
Hozzátette:

a kormány már többször tanújelét adta, hogy nem a bérből és fizetésből élők, hanem “a rabszolgatartók, a multicégek” oldalán áll.

Jelezte: közérdekű adatigényléssel élnek, hogy megtudják, pontosan mire költötte a kormányzat a 2017 májusa óta “migránsszállók” építésére elkülönített 25,6 milliárd forintot, és ha 48 órán belül nem kapják meg a kért információt, fejeletést tesznek az ügyben.

Orbán Viktor hazudott Magyarországnak,

a Fidesz pedig becsapta az országot; az ígérték a magyar népnek, hogy megvédik őket a legújabb kori inváziótól, ehelyett azonban a hátsó ajtón migránsmunkások tízezreit engedték be – jelentette ki az ellenzéki politikus.
 

Kérdésre válaszolva ízléstelennek nevezte, hogy a CEU egyik professzora Orbán Viktor New York-i útja kapcsán annak a Lech Kaczynski lengyel államfőnek a példáját emlegette a közösségi médiában, aki 2010-ben egy repülőbalesetben vesztette életét.
 

Egy másik kérdésre azt közölte: a Jobbik is azon dolgozik, hogy minden szavazókörben legyen ellenzék által delegált szavazatszámláló.
 

Amikor a babaváró támogatás sorsáról kérdezték, Stummer János azt hangsúlyozta, amikor a Jobbiknak a bankok és a magyar családok között kell választania, mindig az utóbbiak mellé áll.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: