Forrás: közlemény/Vidék.MA

A Karcagi SZC tiszafüredi iskolája második helyezett lett!

A növekvő szakemberhiánnyal egyre több vállalatnak kell felvennie a harcot, s ez alól a létesítménygazdálkodási szektor sem kivétel. Csak a létesítménygazdálkodókat tömörítő LEO tagvállalatainál közel 1000 üres pozíció van a legkülönbözőbb szakmákban. A szövetség ezért harmadik alkalommal is útjára indította az országos Szeretem a szakmám pályázati és nagyköveti programját, hogy már az iskolapadban elkezdje a fiatalok bevonzását és bevonását. Az idei nyertes pályázatok Debrecenből és Tiszafüredről érkeztek – közölték Vidék.MA hírportálunkkal.

A közleményben leírtak alapján a technológiai fejlődés adta legújabb eszközöket és módszereket naprakészen adaptáló Facility Management (FM) iparág virágzó korát éli, amit a létesítménygazdálkodással és épületüzemeltetéssel foglalkozó szervezeteknél végezhető szakmák széles és különösen változatos spektruma is jól jellemez. A 21 tagvállalatot tömörítő LEO (Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége) a szakemberhiány megoldását a szakképzésben részt vevő tanulók személyes megszólításában, pályaorientálásában látja. Ezen célok mentén már a szakközépiskolában és szakgimnáziumokban elkezdi a fiatalok bevonzását, elősegítve az elköteleződésüket leendő szakmájuk iránt és egyúttal perspektívát adva nekik a magyar piacon való elhelyezkedéshez.

 

 

Az FM szektor jelenleg a magyar GDP 5-7%-át adja. Ezen belül csak a LEO tagvállalatainak éves árbevétele 70 milliárd Ft feletti, az általuk kezelt összes terület meghaladja a 15 millió m2-t, és jelenleg több mint 11 000 embernek adnak munkát, a legkülönbözőbb szakterületekről. Ezen felül további 1000 betöltetlen pozíciót számolnak, Budapesten, az agglomerációban és Nyugat-Magyarországon a legégetőbb ez a hiány.

 

 

Az FM iparág egyedülálló jellegzetessége, hogy nagyon sokféle szakmatípust ölel fel és foglalkoztat, kezdve az ipari gépésztől és villanyszerelőtől, a szakácson, kertészen, női-, férfiszabón, vagyonőrön és recepcióson át egészen a jógaoktatóig. Legnagyobb hiány természetesen a gépészekből, műszaki szakemberekből van, ami azzal is összefüggésben van, hogy az iparág képviselői szerint a robotizáció és a digitalizáció teljesen átszövi majd a létesítménygazdálkodás működését is, hiszen sok tagvállalatuknál már most mindennapos eszköznek számítanak a takarító robotok, a VR szemüveg, de a 3D nyomtató is.

 

„Különösen fontosnak tartjuk, hogy a jövő szakemberei már a képzésük során megismerhessék a leginnovatívabb technológiákat és elsajátíthassák a legújabb eszközök használatát. Ezzel összefüggésben azt is látjuk, hogy főként az utóbbi időben elkezdett felértékelődni az oktatási intézmények és a vállalatok, illetve más gazdasági szereplők közti kapcsolat, és ez a folyamat valószínűleg csak egyre erősödni fog, ami a LEO szerint jótékonyan hat majd a szakemberképzés minőségére.”

 – mondta el Schmidt József, a szövetség elnöke.

 

 

 

 

Pályázati nyertesek

A LEO immáron harmadik alkalommal hirdette meg „Szeretem a szakmám” elnevezésű pályázatát, hogy a szakgimnáziumokban, illetve szakközépiskolákban tanuló diákok jobban megismerkedhessenek a létesítménygazdálkodási iparágban rejlő karrierlehetőségekkel, és ezzel egy időben megmutathassák, miért is szeretik a szakmájukat.

Azok a tanulók, akik a legeredetibb módon pályáztak, nagy értékű műhelykorszerűsítést, valamint exkluzív tanulmányi kirándulást nyertek, díjaikat pedig június 13-án vehették át ünnepélyes keretek között a LEO elnökségétől. A LEO által szervezett „Szeretem a szakmám” pályázat idei nyertesei:

1. Debreceni SZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma

Csapattagok: Fülöp Bence, Küzmös Mariann, Küzmös Zsófia, Lehman László, Muszka Tamás

Felkészítő tanár: Kányádiné Gaál Noémi és Magyar Sándor

2. Karcagi SZC Hámori András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Csapattagok: Kanalas Tímea, Rabi Anna Ramóna

Felkészítő tanár: Dögeiné Kun Éva és Végh Ágnes

 

 

 

A LEO-ról

A LEO, a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége 2014-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse a szakma egységes kommunikációját, valamint szakmai sztenderdeket és átláthatóságot teremtsen a létesítménygazdálkodási piacon, és ezzel magasabb szintre emelje a teljes iparág működését. A szövetség további célja egy, a piaci szereplők együttműködésén alapuló tudásközpont létrehozása, szakmai képzések, illetve az oktatás támogatása, valamint a közösen kialakított korszerű megoldások fejlesztése.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: