Adománygyűjtést indítottak a Tótkomlós Rallyn súlyosan sérült személyeknek a szervezők

A hosszú évek óta jótékonysági célt szolgáló Tótkomlós Rally jubileumi eseményének záró pillanata nem éppen a tervek szerint zajlott. Egy – a verseny lezárását követően – bekövetkezett balesetben összesen 11-en sérültek meg, de a kórházi ellátásból már másnap hazamehettek a legtöbben. Ketten viszont súlyos sérülést szenvedtek, akik számára a verseny szervezői gyűjtésbe kezdtek a helyi Evangélikus Egyházközösséggel közösen.

A X. Tótkomlós Rally egy évet is kitevő előkészületei után végre elérkezett a több mint 120 rajtszám kiosztásával járó versenyhétvége egy igazán hangulatos prológgal, amit másnap az utcai pályán zajló másodpercekkel való küzdelem követett a minél jobb időt és helyezést elérve.

Aki egyszer is volt már a Rallyn, az tudja, hogy a verseny jótékonysági céllal került megrendezésre, ahol a gyűjtés tartósan beteg gyermekek javára szólt. Idén sem volt ez másként, ahol a szervezők mindent megtettek céljuk és a lakosság, a településre érkező versenyzők, illetve nézők igényeinek kielégítésére. A település sokak örömére életre kelt, és tömegek voltak kíváncsiak az eseményekre, a versenyzők és versenyautók tudására. A biztonságot társszervekkel együtt szervezve a polgárőrség közreműködésétől a több tucatnyi szervező és pályabíró a hatóságokkal együtt karöltve alkotott egy egészet.

 

 

A baleset viszont beláthatatlan volt

A pillanat alatt bekövetkezett események során az útpadka miután megdobta az évtizedes múlttal rendelkező, tapasztalt pilótával irányított autót, a másodpercek csak pörögtek: A versenyautó a szakavatott kezek és lábak számára is megfoghatatlanul vetődött és a nézők közé sodródott. Az eset során a 11 sérültből 9 került kórházba, akik közül a legtöbben már másnap elhagyhatták az egészségügyi intézményeket.

A jelenetek az interneten percek alatt terjedő videók és képek sokaságának bűvöletében nem csak a többnyire mára keselyűként viselkedő média vetődött rá a jótékonysági esemény tragikus részletére, hanem az indulatok sok kommenthuszárban a kelleténél is jobban elszabadultak és már igazuk alátámasztására akadt aki halálesetet is vizionált hivatalos forrásra hivatkozva. Természetesen fals információként. Ez ellen sajnos nincs mit tenni, ilyenné fertőződött világunk amin valószínűleg minél jobb lenne változtatni, de ez is mind a résztvevőkön múlik, azaz a társadalmunkon. Szerencsére vannak kivételek.

 

 

Kommenthuszárság VS. Szív és lélek

Mindezek ellenére míg a közösségi oldalakon is zajlott a szócsata, a háttérben a verseny szervezői szívüket-lelküket áldozták, hogy a sérültek állapotáról informálódjanak, az érintetteket felkeressék.

Ennek volt első mozzanata egy szervezői közlemény, majd a súlyos sérültek számára indított adománygyűjtés amely az alábbiakat tartalmazza:

A Tótkomlósi Autósport Egyesület, valamint a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség gyűjtést szervez a 10.Tótkomlós Racing-en történt sajnálatos balesetben súlyosan sérültek számára.

A gyűjtés során lehetőség van banki átutalásra, valamint személyes készpénz befizetésre.
Az adományok pénzbeli felajánlásaikat a következő számlaszámra tehetik meg :

Kedvezményezett:

Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség

számlaszám:
11733182-21394616
megjegyzés rovatba : adomány sérülteknek

Személyes adományozást megteheti :
Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség
Tótkomlós Luther u.1 Lelkészi hivatal irodájában. (Hétköznapokon 8-16 óra között)

A felajánlásokat előre is köszönik!

 

 

A fejleményeket továbbra is figyelemmel kísérjük, és bíznunk kell a sérültek mielőbbi lelki és testi felépülésében a balesetet szenvedett pilótával és navigátorával együtt.

 

Érdemes mindig észben tartani:

Az eseményeket mindig objektíven kezeljük és ahogy az elmúlt évtizedek során az már bevésődhetett minden autóversenyre látogató, azon résztvevő számára: Az autóverseny veszélyes üzem! Azon mindenki saját felelősségére vesz részt! (Szalagkorláton, gumifalon, nézői zónán kívül és belül egyaránt.)

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: