police.hu

Családi tragédia – Míg az anyuka elment vásárolni, tüzet okoztak a gyermekek (A 8 éves kislány életét már nem lehetett megmenteni)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. június 24-én 18 óra 32 perckor érkezett bejelentés, mely szerint Budapesten a XII. kerületi Csörsz utcában, a MOM Sportközpont tetején egy használaton kívüli építményben eddig ismeretlen okból tűz keletkezett.

 

A tűzoltók az oltási és mentési munkálatok során egy 8 éves kislányt eszméletlen állapotban hoztak ki az épületből, akinek újraélesztését a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen azonnal megkezdték. A gyermek a szakszerű ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tűzeset következtében történt haláleset körülményeinek tisztázása érdekében gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján a nyomozók megállapították, hogy a tűzesetet megelőzően három testvér a közeli parkban játszott és miközben a felügyeletüket ellátó édesanyjuk egy közeli boltba ment vásárolni, közülük kettő, egy 11 éves fiú és egy 8 éves kislány a MOM Sportközponthoz ment. A gyerekek a sportközpont lezárt tetejére felmentek, majd a tetőn lévő, használaton kívüli faházba annak ablakán keresztül bemásztak, és ott tüzet okoztak.

 

 

Az építményből gyorsan terjedő tűz elől a 11 éves fiú és a 8 éves kislány megpróbált kimenekülni, azonban a kislány az épületben rekedt és életét vesztette. Testvérét, a 11 éves fiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol a nyomozók az esettel összefüggésben meghallgatták.

 

 

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a tűzeset bekövetkezéséért harmadik személy büntetőjogi felelőssége ez idáig nem merült fel – áll a police.hu hatósági oldalon olvasható közleményben.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: