Virágport gyűjt egy méh egy virágzó napraforgón (Helianthus annuus) a Somogy megyei Szőkedencs határában 2018. június 21-én. MTI Fotó: Varga György

Nem minden méhész, de akad aki 500 forint/méhcsalád jövedelempótló támogatást kaphat

Az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára a méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden.

A közleményben a szaktárca hangsúlyozta, a magyar méhágazat ebben az évben külön figyelmet kap, 2019 a beporzók éve.
A méhészeti ágazatot sújtó szélsőséges időjárási körülmények és a piaci viszonyok hullámzása tette indokolttá az új támogatási forma bevezetését.
 

A tájékoztatás szerint a támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely mintegy 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget. A minisztérium méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást nyújt a jogosult méhészek számára.
 

A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton adható be a Magyar Államkincstárhoz az erre a célra kialakított elektronikus felületen.
A kérelem a benyújtását követő naptól tíz napon belül -, de legkésőbb augusztus 31-ig – az elektronikus felületen keresztül módosítható.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: