A Tiszára tervezett nyaralóhajók egyike. MTI/Bruzák Noémi

500 millióból épülnek kikötők is a Felső-tiszai víziturisztikai fejlesztés részeként

Elindult a Felső-tiszai víziturisztikai feljesztés: 500 millió forint vissza nem térítendő támogatásból négy településen – Tiszabecs, Szabolcsveresmart, Rakamaz, Tokaj – egyebek mellett víziturisztikai megállóhelyek jönnek létre – közölte a Bejárható Magyarország Sportüzemeltetési Nonprofit Kft., a projekt konzorciumvezetője az MTI-vel.

A Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben a fejlesztéssel a Tisza felső szakasza alkalmassá válik arra, hogy népszerű, minőségi szolgáltatásokat biztosító hazai víziturisztikai attrakció legyen a jövőben. A Széchenyi 2020 program részeként megvalósuló fejlesztés előkészítése 2018 októberében indult.

 

A projektet konzorciumi formában valósítja meg a Bejárható Magyarország Sportüzemeltetési Nonprofit Kft. mint konzorciumvezető, és a konzorciumi tagok, közöttük Döge Község Önkormányzata, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, a Felső-tiszai Vízitúra Sportegyesület és a Zempléni Zenit Alapítvány. A projekt célja a korábbi fejlesztésekhez kapcsolódva a Felső-Tisza vízi turizmusának fejlesztése. A korábbi évtizedekben hagyománnyá vált tiszai vízitúrázás feltételei javulnak a Tisza-vidék vízi turizmus fejlesztéshez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésével.

A Tiszára tervezett nyaralóhajók egyike. MTI/Bruzák Noémi

 

A pályázatban Szabolcsveresmarton a hazai forrásból létrehozni tervezett csónakház, csónaktároló és közösségi tér környezetének kert- és területrendezésére kerül sor, és elkészül a megközelíthetőséget biztosító út és a parkoló. Két víziturisztikai megállóhely újul meg Tiszabecs és Rakamaz területén, Tokajban szórakoztató víziturisztikai eszközöket vásárol a konzorcium vezetője.
 

Ezek mellett garantált programcsomagokat alakítanak ki a projektben résztvevők más, a kiemelt turisztikai térségben elérhető attrakciókkal együttműködve. Példaként említik a Tiszabecstől Tivadarig elnevezésű 3 napos klasszikus Tisza-túrát, vagy a Rétköz természeti értékei – Madármegfigyelő túra SUP deszkán programot, vagy a Hegyalja történelme aktívan – kerékpár és kenutúra a Hegyalján című programot.
 

A projekt várhatóan 2020. szeptember 30-ra fejeződik be, a helyi turisztikai attrakciók megújulásával a térségben működő turizmussal, vendéglátással foglalkozók várhatóan magasabb látogatószámmal, nagyobb kereslettel számolhatnak – közölték. A projektről bővebb információt a www.bjmokk.hu oldalon olvashatnak.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: